Mostmár kissé elegemvan abból, hogy egyedül vagyok

Itt lakik egy hete. Kényeskedik. Panaszkodik. Dirigál. A szexuális teljesítménye enyhén szólva ingadozó, ellenben önző, és lusta.  Most végre elment, de holnap megint jönni akar. Hotelnek néz, teljes ellátással, ingyenesen. Ennek sürgősen véget kell vetni. Csak nem tudom hogyan.

Elhatároztam, hogy ma felkelek korán. De persze tegnap buli volt. Csörög az óra. Na jó, mondom, csak egy fél órát még, na. Megint csörög. Megint plusz fél óra. Tudjátok, ahogy az ember ezt csinálni szokta.

Aztán egyszer csak jön egy sms... Ki a bánat ír nekem smst hajnali 10-kor. Belebandzsítottam a kijelzőbe. Először nem értettem. Azt hittem, valami más. De nem, tényleg nem. Még egyszer elolvasom. A szemem kikerekedik, már egyáltalán nem olyan, mint az álmos bocié. Hirtelen nem érdekel a lustaság többé...

Az a baj, hogy valószínűleg tévedés. El nem tudom képzelni, hogy ki utalhat nekem kilencvenezer forintot csak úgy. Hihetetlen. De nem éltem magam bele a tudatba, hogy ennyivel gazdagabb vagyok. Összeszedem magam, lemegyek a bankba, és közlöm, hogy tévedés történt. És nagyon remélem, hogy a kiasszony majd ártatlan arccal azt válaszolja: Nem tévedés, az utalás önnek érkezett egy ismeretlen feladótól!

Elhatároztam, hogy ma felkelek korán. De persze tegnap buli volt. Csörög az óra. Na jó, mondom, csak egy fél órát még, na. Megint csörög. Megint plusz fél óra. Tudjátok, ahogy az ember ezt csinálni szokta.

Aztán egyszer csak jön egy sms... Ki a bánat ír nekem smst hajnali 10-kor. Belebandzsítottam a kijelzőbe. Először nem értettem. Azt hittem, valami más. De nem, tényleg nem. Még egyszer elolvasom. A szemem kikerekedik, már egyáltalán nem olyan, mint az álmos bocié. Hirtelen nem érdekel a lustaság többé...

Az a baj, hogy valószínűleg tévedés. El nem tudom képzelni, hogy ki utalhat nekem kilencvenezer forintot csak úgy. Hihetetlen. De nem éltem magam bele a tudatba, hogy ennyivel gazdagabb vagyok. Összeszedem magam, lemegyek a bankba, és közlöm, hogy tévedés történt. És nagyon remélem, hogy a kiasszony majd ártatlan arccal azt válaszolja: Nem tévedés, az utalás önnek érkezett egy ismeretlen feladótól!

Mostmár nem csak a múlt benyomásai tartanak vissza a sráctól. Igen, igeeen, mégsem olyan tökéletes. Hanem.

... elég hisztis. Sőt. Hülyeségeket veszekszik. Furcsák az emberek. Hülyén érzem magam. Veszekszik velem, mert a kávéspoharat az asztal szélén hagyom. Úristen. Kifogtam egy tisztaságkényszerest. Sic transit gloria mundi.

Utálom ezeket az arculcsapásokat. Merthogy nem tökéletes, na puff. Na de hogy minuszba megy le az értékelése nálam, az azért szar.

Furcsa dolog ez a tökéletesség. Illetve inkább az a furcsa, hogy időről időre elhisszük első benyomások alapján, hogy valaki az. Aztán persze nagyon hamar kiderül, hogy közel sem. Meg kéne őrízni azt a köztes időt, azt a néhány napot, vagy órát, amíg az ember elbűvölve érzi magát a másiktól, amíg úgy érzi, hogy ez igen, ez aztán valami, ő aztán valaki.

És elkerülni az elkerülhetetlen: azt a pillanatot amikor úgy pofára esik hirtelen, hogy csak úgy visszhangzik a koppanás a belső audiolejátszómban. Azt a percet mikor az ember kényszeredetten igyekszik megtartani a mosolyt az arcán, nehogy kimutassa: A kurvaéletbe.

 

Illetve van jobb ötletem is. Azért egy kapcsolatban nem csak ez a két állapot létezik. Van egy harmadik is, ami az után jön el, hogy ez ember rájön a másik hibáira, és eldönti, hogy számára elviselhetőek-e, vagy nem. Hosszabb vagy rövidebb idő után, ideális esetben újra eljön az az állapot, mikor úgy érzi: most jó. Most tökéletes.

Vajon mit kéne tennünk, hogy a köztes időszakot, az összecsiszolódást lerövidítstük, és a két "Tökéletesség van"-állapotot minél közelebb hozzuk egymáshoz...?

Annyira fontos dolgok ezek, miért van, hogy az emberek mégis alig foglalkoznak vele?

Jajj, de rég nem írtam már ide. Azóta történt több dolog is. A nyár elég mozgalmas volt, de már befejeztem a munkát a mórok földjén. Itthon vagyok megint.

Emlékeztek talán az izraeli kissrácra akiről írtam alant. (Aki nem, az olvasson vissza.) Hát igen. Kiderült hogy sajnos a nagykorúsággal együtt nem jár a szellemi és érzelmi érettség is. Hetekig jól elbulizgattunk, aztán egyszer csak puff, beütött a krach. Persze nem történt semmi köztünk, egyszer fogta meg talán a kezemet. Pedig az ereszed-el-a-hajam bulik után többször aludtam én az ő szobájában, meg ő az enyémben. Szóval beütött a karch. HIrtelen megsértődött azon, hogy én a munkahelyünkön népszerű vagyok. Hogy engem kedvelnek a felszolgálók, a személyzet, meg a vendégek is. Pon tosan nem tudom, mi volt a baja, mert ő maga is letagadta. De azt hiszem, hogy sokkal inkább saját magával volt problémája, konkrétan az, hogy amikor férfinek kellene lennie, egyszerűen leblokkol, és marad a gyerekes barátokvagyunk-nál. Szóval inkább a saját frusztrációjára volt mérges, mint rám, persze rám nem is volt oka mérgesnek lenni.

De mindegy is, sajánálom őt mint embert, meg mint havert, mert igazán jól elvoltunk együtt. Szép volt a nyár együtt, és utálom, hogy így van vége. De nem tőlem függött.

Szóval egy újabb kártya visszahullott a talonba (pedig ollllyan szép volt, istenem...).

 

Aztán ami még érdekesebb. Hirtelen hazafele elémsodort az élet egy fotóst, aki kísértetiesen hasonlít valakire a múltamból. Ő is kint dolgozott mombaszában pár hétig, pontosan nem értettem mit, de ha jól értettem, dokumentumfotós. A repülőn legalább egy órát beszélgettünk angolul  (addig azt gondoltam: ez a csávó hogy emlékeztet X-re, hála égnek hogy nem magyar!)- aztán rájöttünk, hogy mindketten Attila ősi nyelvét beszéljük.

(És rögtön ambivalens érzés: A francba! Kurvaélet! Kibaszott jó!)

Ahogy beszélgettünk, a figyelmemet meg kellett osztanom három dolog közt. Egyrészt figyelnem kellett arra, amit mond. Aztán figyeltem arra, hogy mennyire olyan mint X. Állandóan lepleznem kellett ahogy a  hasonlóságokon ledöbbenek. Kívülről belülről. Mindenféle jó és rossz tulajdonságok. Még a múltjuk is hasonló. És végül leginkább arra kellett figyelnem, hogy mindez ne látszódjon rajtam. Nem akartam őt ezzel megbántani.

Aztán landolt a gépmadár, ő pedig lesegített a lépcsőn. Utána nem engedte el még egy darabig a kezemet, de nem volt kellemetlen. Felajánlotta, hogy viszi a táskámat, pedig neki is volt. Egyébként szép magas fiatalember, vakítóan  kék szemekkel, és atléta termettel. A csomagfelvételnél, ahogy lehajolt a bőröndjéért, kiesett az ingzsebéből a pass kártyája, és megvillant rajta az egyik legnépszerűbb és legnívósabb nemzetközi magazon emblémája. Édesen elpirult és visszatömködte a zsebbe.

És meg ott álltam a keringő poggyásszallag mellett, támasztottam a táskámat, és arra gondoltam: itt van valaki, aki ugyanolyan, mint X. Csak nem lúzer. Nem egy senki. Ő igazán valaki.

Sokszor próbálkoztam sokféle emberrel X után. Olyannal is, aki kicsit hasonlított, és olyannal is, aki kicsit sem. De olyannal még soha sem, aki ennyire. Aki mellett azt érzem, hogy ő van ott. Ijesztő érzés, és valószínűleg nem is jó. Ezért elhatároztam, hogy megpróbálok az ő  személyére fókuszálni.

Másnap találkoztunk. Akkor megtudtam, hogy egy őrült. Egy gátlástalan disznó. De imádtam. Harmadnap is találkoztunk. Akkor megtudtam, hogy egy érző lélek. Készített rólam egy sorozatot. Ruha nélkül.

Aztán negyednap is találkoztunk. Én éppen nagyon lebetegedtem. Még most sem vagyok meggyógyulva teljesen. Ő pedig hagyta, hogy elaludjak, után a pedig ebédett főzött, kitakarított, elmosogatott, még a szomszéd nénit is elbűvölte. Megszerelte a redőnyt.

Tökéletes. Egyszerűen nincs kifogásolható pontja. Hacsak az nem, hogy amikor beállított a vacsorával a szobában, és én már nem aludtam ugyan (de mondjuk félig talán igen), azt hittem, hogy X van ott. Csak egy pillanatig. Az emberi agy csodákra képes. Még X arcát is láttam. Aztán elmúlt a pillanat, és én visszazökkentem a valóságba. Semmi sem látszott rajtam.

De én belülről már tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben.

Nagyon bosszantó hogy az ember múltja, az emlékei, a benyomásai mennyire károsak lehetnek a jelenére. És akárhogy erőlködöm, nem múlik el ez az érzés.

És nem akarok arra kilyukadni hogy az egyetlen lehetséges megoldás az az, ha újra X-szel lennék. Ilyen alternatíva nem létezik.

Tegnap egy itteni szórakozóhelyen voltunk egy kolleganővel. Nem is hittem volna, hogy itt ekkora bulik vannak. Az ember azt hiszi, hogy csak nyugaton énekelnek-táncolnak-karaokiznak az emberek, és hát nem.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megismerkedtem egy annyira cuki fiúval, hogy a pofám leszakad. Tizenkilenc éves, nagy csodálkozó kék szemei vannak, fekete göndör haja. Annyira odavoltam tőle, hogy azt hittem, mentem szétfolyok és kis tócsává válok az asztalunk alatt. Egyébként ügyes is volt, mert úgy ült oda hozzánk, olyan természetességgel, mintha mindig is ott lett volna a helye. Meg is lepődtem, mert én akkor már jó ideje kiszúrtam magamnak, és nem hittem volna, hogy bámuláson, és mosolygáson kívül mást is fog csinálni. Egyrészt mert fiatal, másrészt mert hát ugyebár a fiúk nem szoktak. De igen! Megtette!

És semmi szar ismerkedő szöveg. Rögtön jött a szakmával. Szóval zenész ő is, és ő is itt dolgozik. Nagyon bírom mikor valaki a látványos csajozási kártyák helyett az emberi kártyáit veszi elő egy ismerkedésben. Sokkal kevésbé fárasztó.

Nyájjjájjj, tudom hogy nagyon fiatal, meg semmi értelme,de annyira az esetem a csávó, hogy az már fáj. Egyébként izraeli, de saját bevallása szerint nem fog oda visszamenni. Hát meg tudom érteni. Na erről még később írok, de most rohannom kell. Ágyő.

Mostmár tényleg rohadtuk elegem van az itteni melegből. Mondják sokan, hogy jaj, de hát ez nem is olyan meleg mint magyarországon, mert ez száraz, meg a faszomtudja. De ez hülyeség a negyvenkét fok, az mindenhol negyvenkettő.

Anyway elég sok külföldi pincér van itt. Az arab pincérek undorodva néznek rám. Biztos zavarja őket, hogy olyan nőt kell kiszolgálniuk akinek a dekoltázsa, hát... ha nem is a földet veri, de azért eléggé barokkos.

Az olasz pincérek messziről vigyorognak már rám, aztán ahogy közelebb jönnek, annyira bámulják a dekoltázsomat, hogy ha egy pillanatra elveszítenék az egyensúlyukat, orral előre beleesnének.

Van egy német pincér is. Nem tudom,hogy kerül ide. Annyira nem illik ebbe a közegbe, mint ebihal a selyemmajmok közé. Ő szerintem buzi. Bár amikor németül szólítottam meg, annyira megörült, hogy majdnem a nyakamba ugrott. Ő az egyetlen szőke ember itt. Nem tekintve persze a sok dán, holland turistát. Általában, mikor még a vendégek nincsenek sehol, a recepió pultját támasztja a német, kezében lóg a tálca, és körülötte állnak a feka felszolgáló lányok, és fogdossák a szőke haját. Nem csak új finoman, hanem tényleg megfogják, szorongatják. Ő meg hagyja.

 

Tegnap jelenésem volt egy itteni foniáternél, mert enyhén berekedtem. Otthon ez nem lenne gáz, de itt nem engedhetem meg magamnak. Azt mondta, hogy száraz a levegő, igyak sokat és legyek olyan helyen ahol magas a páratartalom. Nagyon jó. Afrika közepén vagyok bazzeg.  Hol az istenben magas itt a páratartalom?!?

Valaki árulja már el,hogy a statisztikában a FEED szó alatt megjelenő érték mit képvisel?

Előre is köszi.

 

Ma kirándulni voltunk pár kollegával mombaszában. Kora hajlanban indultunk, és most értünk vissza. Nagyon durva. Persze a hülyegyerek is ott volt ráadásul mellém ültették a kocsiba (nő mellé férfit kell, állítólag... ha probléma lenne, azt mondják, hogy a FÉRJEM. hát kösz bazmeg. férj nélkül meg kinyírnának a busmanok. bazmeg.)

...szóval mellém ültették a kocsiba, a vezetőnk,aki egy idősebb néger bácsi, még szép pár is lennénk,végig ezen poénkodott, a többiek meg röhögtek- hát még akkor hogy röhögnének, ha megtudnák az előéletünket - én meg feszengtem, a hülyegyerek meg vigyorgott mint egy paprikajancsi. Útközben el akartunk menni még valami kövekhez, amik 6000 éve ott állnak a sztyeppén, persze nem találtunk semmit. De nem is időzhettünk sokáig, mert még a nagy meleg előtt mombaszába kellett érnünk.

A néger bácsi mondta, hogy hallott,énekelni, teljesen odavolt tőlem, meg vissza, de mondtam neki, hogy nem vagyok egy barbra streisand, erre rávágta, hogy persze hogy nem, hiszen streisand zsidó!

A hülyegyerek erre röhögőgörcsöt kapott, meg én is,örömében még rá is csapott a lábamra kétszer, amit én egy jól irányzott bokánrúgással honoráltam.

Mombaszában meg mászkáltunk, a hülyegyerek meg én, a többiek mást akartak megnézni. Mondtam neki, hogy ki hitte volna, hogy egyfele vetődünk ezen a nyáron, és ilyen hirtelen. Járkáltunk a piacokon, kerlülgettük a fejkosaras nőket, aztán késő délután beültünk egy múzeum tetjére kávézni- hát igen gyönyörű volt, régi, műemlék-hatást keltő épület, a tetején kis kávézó, olasz(!) pincér.

Néztem a naplementét, a lábam majd leszakadt. Velem szemben a hülyegyerek (továbbiakban legyen HGY) annyira meghatódott az coffe africano-tól, hogy kinyögte: olyan rég várt már valami igazán jóra az életben, és most úgy tűnik, én vagyok az. Meglepetten elkaptam a szemem a naplementéről, és ránéztem.

(ennyire nyálas jelenetet még elképzelni se tudnék jobbat)

Szóval ránéztem, de nem folytatta. "Igen...?"- kérdeztem, jelezve hogy várom a folytatást.

Erre oda vágta a kávés csészéjét a fémasztalra és lesmárolt. Rajtam átfutott a hideg és a meleg egyszerre, jó volt, na...

Azért megmondtam neki, hogy a dolgok nem így mennek. De azért biztosítottam afelől is, hogy szép nap volt.

Aztán a néger bácsi megjelent, beterelt minket a kocsijába,és hazafuvarozott. Holnaptól munka megint.

Hát most az van, hogy a hülyegyerek is itt dolgozik, 1-2 állammal odább. Nem teljesen véletlenül, ugyanaz a szervezet alkalmazza őt is, mint engem. Igaz, hogy ő sokkal jobban unatkozik, mert a munkája (hogyúgymondjam) szórványos. Én egész jól elvagyok, itt a hotelben 25 fok van, az én szobámban tegnap éjszaka 22 fok volt. Na ettől már kicsit fáztam. Lementem a recepcióra, ahol egy kedves európai zsidó fiú volt éppen szolgálatban, és megpróbáltam közölni vele, hogy fázom. Annyira kedves volt, elbűvölő titokzatos mosoly kíséretében szinte kézen fogva vezetett fel a szobámba (ő fekete öltönyben, nyakkendőben, én meg rózsaszín rövidnadrág-póló pizsomában), és ott, a légkonditól 10 centire lehúzott egy  szabályzót, és kedvesen közölte, hogy ha fázom, vagy melegem lenne, akkor ezzel a szabályzó karral hatékonyan próbálkozhatok tenni ez ellen.

Nem győztem bocsánatot kérni, amiért felrángattam ide a nyolcvannyolcadik emeletre (persze nem nyolcvannyolcadik, de sokadik), de megnyugtatott, hogy ezért van. Aztán szégyenlősen hozzátette, hogy látta a check-in lapomon, hogy magyar vagyok, és hát az ő nagymamája is magyar volt, pár szót mondott is. Egyébként a neve is magyar, úgy hívják, hogy ... na ezt nem írhatom már le a személyisége jogok védelmében.

Egyébként télleg halál cukker volt, szerintem nálam fiatalabb, talán trainee. Azóta kétszer  jártam a recepció környékén, de nem ő volt, gondolom éjszakai műszakot csinál csak:(

Megvan, kiről nem írtam még: a dobosról. Hát igen. A dobosról azt kell tudni, hogy külön faj. Nekem kettős a kapcsolatom a dobosokkal. Van benne egy megőrülök-értük faktor.Ez meghatározó.

Aztán emellett ott van a megőrülök-tőlük faktor. Ez állandó.

Márciusban jártam is egy dobossal (nem róla akarok most írni), szépen indult,elég csúnya vége lett, tartott talán egy hónapig. Sajnáltam egyébként.

Nade! Akiről írni akarok... nos, vele egyszer találkoztam. Tavaly elmentem egy barátom zenekari próbájára, úgy elvoltam egy darabig, aztán átsétáltam a másik terembe, ott meg ők próbálta. VAdidegen voltam nekik, de beinvitáltak, leültettek. Tök jó fejek voltak. Persze én alig bírtam visszafogni magam hogy ne bámuljam őt folyamatosan a dob mögött. Valahogy nagyon megfogott. Nem volt rajta semmi extra,különösebben szépnek se nevezném, nekem mégis valamiért nagyon helyesnek tűnt, sőt mitöbb:szexisnek!

Ez azért nagy dolog, mert hogyis mondjam... belőlem ránézésre elég kevés fiú vált ki szexuális ingert, motivációt, hívjuk ezt akárhogy.

Na mindegy. Utána egy felé mentünk haza. Lassan mindenki leszállt a metróról az ismerősök közül, csak ketten maradtunk. Legalább 10 percem volt szugerálni, hogy kérje el a számomat. Sikertelenül.

Azóta persze nem találoztunk. Itthon néha csorgatom a nyálam a wiwes képeire. Asszem nekem ez a pasi kell. Agyi képességeitől függően (amelyeknek a létezésére sajnos nemigen tudok építeni, információ hiányában) rövidebb vagy hosszabb időre. Erre vagy arra.

 

Egyébként mindez onnan jutott eszembe, hogy vele álmodtam. Ha nem sértenék személyiségi jogokat, és nem adnám vele ki magam, még a képét és feldobnám ide.

Egyébként már itt vagyok a távoli kenyában, meleg van, tűz a nap, sok a néger, meg a szúnyog. Idehozatom a dobost, és összeházasodunk és bantuk fognak törzsi táncot járni a sátrunk körül, amíg mi {cenzúrázott rész}.

Mostanában kevesebb időm van írni. Na jó, a kedvem is megcsappant. Nem keresek rá külön indokokat, hogy a meleg, meg ez, meg az. Á, tökfelesleges. Persze a blogot nem fejezem bem mert biztos vagyok benne hogy vannak-lesznek még érdekes és vicces sztorik, amelyeken röhöghettek ti is, meg én is. Magamon.

 

A hülyegyerek, aki szintén zenész, elutazott tegnapelőtt párizsba, mert nyáron ott dolgozik. Hát igen kérem, a zongoristáknak könnyű. Megpendítette hogy menjek ki hozzá valamikor nyáron. Aztán mintha rögtön meg is bánta volna ezt a felajánlását. Hülye ez? Hülye.

Mostanában semmi sem jön össze. Illetve senki. Ma itt volt nálam a hülyegyerek, de hazament. Anélkül hogy bármi történt volna. Egy épkézláb pasi sincs a közelemben. Nagyon komolyan azon gondolkodom, hogy vajon egy leszbikus kapcsolat bejönne-e nekem. (nem)

Jaj, nem is merem leírni, mert ennek megint pofára esés szaga van. Persze. a csávó lemondta a tegnapi találkozót... hurrá. Egyébként az apukával is találkoztam pár napja. Rémesen unalmas volt. Blöá. Más bejegyzésem  nincs erre a napra.

Na kérem.
(Tudom, tudom, már megint nem írtam jó ideig, meg amúgy is unalmas...)
Itt aludt nálam  tegnapelőtt a ... régi csoporttársam, aki már tíz éves korom óta ismerek. Összejöttem vele még egy éve, azóta inkább barátok vagyunk, de annak nagyon jók, és mostmár ugyan kevésbé, de néha el is kapjuk egymást. Igaz, hogy nem feküdtem le vele soha, amit ma ő, egy baráti boros kólázás keretében úgy kommenlt, hogy egy éve "húzom" a fejét. Szori. Azért hadd ne legyen már kötelező lefeküdni valakivel, csak azért, mert összejöttem vele. Főképp ha kedvem sincs az akcióhoz.
Na mindegy, ettől függetlenül tök jóban vagyunk. Próbálkozott még tegnapelőtt, de félálomban azt mondta neki aludjál már, és akkor aludt.

Viszont az múltkori srác(az a fergeteges éjszaka) ma áthívott magához. Hát ez meglepő. Ő évenként kétszer találkozik velem (akkor általában ezt csináljuk), és egyébként meg magasról tesz rám. Most meg két nap különbséggel áthívott. Hát ez azt jelenti, hogy szerinte is nagyon jól sikerült az este.
Iazából nem is tudom, lehet hogy nem kéne átmennem. De ez a dolog arra való, hogy élvezzem, és ne kelljen gondolkodnom rajta. Úgyhogy ezt teszem.

De persze még mindig tudom, hogy ez nem az igazi, és talán nem is jó út afelé, hogy megtaláljam azt, akit. De ki tudja, lehet, hogy holnap az odafelé menő úton jön majd szembe. :)

Mostanában kicsit nehezen koncentrálok a blogra. Ahogy azt Gildor érzékletesen meg is jegyezte. :) De így van ez, ha az ember vizsgázik, dolgozik, pasizik...:P

Tudjátok arról már akartam írni, hogy a buta pasikat rémesen utálom. Egyszerűen nem bírom őket elviselni. Rémes élmény, ha egy friss szerzeményről kiderül, hogy buta, mint a föld. Mert volt már ilyen. Alapetően nem stílusom összejönni valakivel anélkül, hogy ismerném egy ideje, de azért ez előfordul mindenkivel.
Tudjátok, jön a kis ámor, leül a bal válladra, és jó pofán basz a hülye nyilával. Aztán ebbe az ember beleszédül. Legközelebb már arra ébred, hogy a mellette lévő illető alig-alig értelmesebb egy jóképességű szobanövénynél.
Velem most történt meg, nemrég, tél végén.

Szépen indult. Édes volt, aranyos volt. Lelkesedni tudtam érte. Annyira akartam, hogy sikerüljön... de elég hamar kibújt a szög a zsákból.

Mit tehet ilyenkor az ember? Hát én reménykedtem. Próbáltam kicsit fejleszteni. Beszélgetni vele. Motiválni, hogy gondolkodásban jusson tovább az előszobánál. Hát nem ment, nagyon nem. És nem csak buta volt, hanem makacs is. Azt hiszem egyszer közöltem vele, hogy nemcsak ostoba, és önfejű is, és nevetségessé teszi magát azzal hogy itt erősködik, mikor mindketten tudjuk, hogy én vagyok az okosabb, ő meg úgy csinál, mintha ez nem lenne egyértelmű. Tudom, rossz módszer az igazam alátámasztására, de hirtelen nem jött más, hiba volt, tudom.
Viszont ő akkor összeomlott. Egy szót sem szólt. A sok makacskodásnak az lett a vége, hogy egy rossz rezzenéssel, egy bizonytalan gesztussal elárulta magát. Ő is így gondolta. Ő is tudta, hogy így van.
Aztán dugtunk egy nagyot. Mert az, ettől függetlenül, elég jó volt vele.
Aztán azóta nem láttam.


Ez a mai mese nem volt túl izgis, de fontos az, hogy valaki okos legyen. Számomra.

Na hát most végre van min csámcsogni, jó kis szaftos éjszakám volt. Olyan éjszaka fél 11 körül elegem lett a vizsgaidőszakból, és fellapoztam az msn listámat, valami épkézláb pasi után kutatva, aki esetleg az éjszaka hátralévő részében szórakoztatna.
Sajnos csak egy esélyes volt online (akihez kedvem is lett volna), de rá állandó jelleggel vagyok mérges, mivel sosem köszön rám, sosem keres, csak évente 1-2 alkalommal néha dugunk, és utána off. Na mindegy, hát ha csak ő van, akkor ő van, gondoltam, és ráklikkeltem. (Elég finnyás vagyok pasik terén, tehát nekem nem felel meg az 'akárki'- se ránézésre, se emberileg.)
Rögtön indítottam egy lebaszással, mivel, mint már mondtam kb leszar az illető. (Tudom, van egy stílusom:D)... Erre rögtön elkezdett mentegetőzni, hogy dolgozik, tanul, stb. Aztán visszakérdeztem, hogy ez azt jelenti, hogy ma nem is jön át? Erre nevetett egy nagyot.

Szóval átjött, dumáltunk, kicsit videóztunk, megittunk egy üveg kib@szott szar rozét, meg erre ráhúztunk egy kis másfajta tudatmódosítást is (nyugi, semmi durva, ez szinte legális:), aztán annyira durván egymásnak estünk, annyira gátlások nélkül, hogy ihaj.

Asszem ez volt a valaha legjobb éjszakánk együtt, ezt neki is mondtam, és láthatóan egyet értett vele. Mondjuk azt nem állítom, hogy minden részletesen eszembe jut,na de az biztos, hogy egy pillanatra sem tört meg a varázs. Azt én is éreztem, hogy nagyon jól sikerült levetkőznöm a gátlásaimat, és néhány dolog meg is lepte- ahogy ő mondta ma.

Pedig nem akartam hogy feltétlenül (megint) ez legyen a vége, de megérte. Ez legalább valami tiszta, egyszerű dolog, nincs benne semmi nyavajgás, semmi torzítás, semmi tipródás, hogy jaj mi lesz ez után. Őszintén szólva úgy veszem észre, hogy az ilyen dolgok sokkal jobban működnek, mint egy tartós kapcsolat. Kár hogy nem tudom ilyenekre építeni az életemet, mert hosszútávon azért nem ilyenekre van szükségem. Legalábbis emberileg... Fizikailag annál inkább. :)


Meg hát arról nem is beszélve, hogy valahogy jól sikerült keverni magunkban a tudatmódosító anyagokat; nem vagyok most se másnapos, se nyomott, se ideges, nem fáj a fejem. Ez tök jó. Mondjuk nyilván az anyagcsere is felgyorsult az éjszaka :)

Érdekes, hogy ő régen sosem volt egy ölelgetős típus; most viszont már az elejétől fogva máshogy állt hozzám. Utána az ölembe feküdve pihent, és átkarolva aludtunk el (mármint reggel hétig, amikor lelépett, hogy hazamenjen, és bedőljön az ágyba, hogy aztán totálisan elkéssen a munkahelyéről). Nehéz leírni azt, ami volt, mert az ilyen eseményeket szinte lehetetlen szavakba önteni úgy, hogy az olvasó átérezze.

Mellesleg régebben sejtettem, hogy elképzelhető, hogy a saját neméhez vonzódik. Egy időben már szinte biztos voltam benne. Aztán elbizonytalanodtam. Most már úgy gondolom, hogy inkább nem. Legalábbis amit tegnap produkált, az alapján biztos nem. (Persze ez önmagában még nem zár ki semmit... ezt meg tapasztalatból tudom:)

Egyébként nehéz, és bonyolult ember ő, zárkózott, önfejű, makacs.

Hát mit is mondjak... a hülyegyerek jött nekem msn-en, hogy jó lenne már találkozni. Mindezt úgy, hogy a mellette lévő szobában ott alszik a barátnője.

Tud valaki erre valami normális magyarázatot adni? Miért csinálják ezt az emberek? Miért kényszerítik magukat bele olyan helyzetekbe, ahonnan előbb-utóbb már nincs más kiút, mint hogy fejjel rohanjon neki a zárt ajtónak, és mindent, mindenkit összetörve hagyjon maga mögött.
Mert persze, nekem mindegy, hogy neki van-e barátnője. Olyan szempontból legalábbis, hogy én nem akarok az lenni. De láthatóan neki is mindegy.
Szerinte egyébként az egyáltalán nem a kapcsolat vége, ha más nő tetszik neki. Vagy ha megcsalja. Ó nem, ez egyáltalán nem a vég.
Sőt! Tudjátok mi? Ez a kezdet. Mert szerinte a kapcsolatának még jót is tesz a megcsalás!

Nyilván, persze. Csak akkor nem tenne jót, ha a csaj megtudná. Mert akkor úgy repülne, hogy a lába nem éri a földet. (verzió 1) És tudjátok, hogy a hülyegyerek mit tenne? Semmit.

Örülne, hogy így elintéződött a dolog. Egy ideig sajnálná magát, meg eljátszaná, hogy ő milyen hülye, ostorozná magát, aztán menne tovább és megint szerezne egy barátnőt, aki agyba-főbe csalhat.

Vagy. A csaj nem rúgná ki, mert azt azért mégse. Mert nemakar tőle megválni, mert neki drágább a hülyegyerek ennél. (Ehhez csak gratulálni tudok, egyébként verzió 2.) Menne  a hiszti, meg a durci pár napig, aztán el lenne intézve. És így is jól járna a hülyegyerek, hiszen megtarthatta a barátnőjét.


Tudom, már sokszor leírtam, de azért leírom még egyszer... nagyon furcsa nekem, hogy ez az ember nem kelti fel mégsem az érdeklődésemet. Ha a személyisége nem lenne ilyen labilis, akkor valszeg felkeltené, hiszen mint külsőleg, mind a szakmája, a gondolkodása, stb. nekem nagyon imponáló.
Tehát tetszik ami ő. Csak az nem, aki.
Igen, így lehet a legjobban megfogalmazni.

Mert az isten szerelmére. Nekem nem egy hektikus, szeszélyes hülyegyerek kell. Kinek kell az? Komolyan, a barátnőjének erre van szüksége?
Nekem olyan ember kell, akiben meg lehet bízni, aki stabil, és aki támaszt tud nyújtani. Aki elfogad, amilyen vagyok, amikor éppen domináns, és kiegészít, amikor nem.

Ki akar börtönőr lenni? Bezárni ezt a szerencsétlent, és állandóan ellenőrizni, hivogatni, stb... már a gondolattól is rosszul vagyok. Kinek van energiája... meg kedve hozzá... számomra ez hihetetlen. Nekem egy együttműködő partner kell. Aki nem úgy viselkedik, mint egy titokban lázadó kamasz... hanem felelősségteljesen. És nem sértődik, ha megmondják neki, hogy az, ami.

Jöjjön már valami (valaki) hogy ne legyen késztetésem arról a két évről írni, gyerünk.

Hát a kedves apuka nem igen hagy békén. A baj meg az, hogy nekem ő tetszik. Persze ő dugni akar, én meg arra gondoltam hogy de jó lenne a halleluja című számra lassúzni vele. Na, ez a különbség a helyzetünkben.

Igazából ma meg tegnap (de lehet,hogy pár nappal már azelőttig is) tök feszült vagyok, mert most jött meg ma, és annyira felhalmozódtak a hormonok hogy teljesen kész vagyok idegileg. Nagyon szar ilyen hiperérzékenynek lenni, utálom. Amúgy is késett, talán két hetet, de ez nem érdekel túlságosan, nekem mindig ilyen volt.

Megint rámtört,hogy szar egyedül, fel is hívtam a volt pasimat, mert ilyenkor, mikor el vagyok kenődve, mindig ehhez menekülök. De kéne már egy új, aki nem csak "volt".

Aki emlékszik még anni a kölyökidő című mesére, abban volt egy dal (nekem megvolt a kazettájuk:) aminek az volt a címe: valami kéne, valami szerelem-féle.

Hát jah.

Hát igen. Kicsit elhanyagoltam ezt a drága, kibeszélős blogot. Tudjátok, vizsgák, blabla, mire is szoktak az emberek hivatkozni?
Egyébként én nem hivatkozom semmire, nem kell mindig írni egy blogba, csak amikor jól esik. Nekem meg így esik jól.
Egyébként azzal a céllal jöttem, hogy arról a régi dologról írjak valami jó kis klasszikus nyavajgósat, de megesküdtem, hogy arról ide nem írok, mert ez nem siránkozós, hanem pasi-kibeszélős blog.
(de akkor is kicsit rettenetes elgondolni hogy most kezdődik egy újabb nyár, amit nélkülke fogok eltölte..... KUSS KUSS KUSS!)


Szóval, most jön a jó kis szaftos rész.
Meséltem ugye hogy megtalált az apuka. Régi társaságból, régi jóbarát. Már amikor anno az eljegyzésükről volt szó, na, már akkor sem tűnt túl lelkesnek. Hát az esküvői fényképükön a felesége már vagy öt hónapos terhes. Most má meg is van a gyerek, fél éves. A házasságuk teljesen tönkrement. Külön szobában alszanak, néha külön házban is.

Ez alapvetően csak azért érdekes különösebben (mert ugye sajna elég gyakran megtörténik), mert a kedves apuka elég intenzíven udvarol nekem - persze csak msnen. Namost ez egy helyes fiú. Komolyan. A múltkor kinyögte, hogy tulajdonképpen én nagyon is tetszettem neki mindig. Mondtam, hogy nemár, én meg mindig tök helyes fiúnak tartottalak. Ezt nem akarta elhinni.
Az a baj, hogy így nekem sincs már sok kedvem hozzá. Értitek, jó, hogy a házassága úgy szar, ahogy van, de basszus, ennek gyereke van, és akár tetszik, akár nem, ez komolyan visszaveti a tetszés-indexét.
Illetve tetszeni tetszik, csak kedvem nincs hozzá. Azért megbeszéltük, hogy találkozunk, dumálunk- hozzáfűztem hogy másra ne nagyon számítson.

Szegény. Azért sajnálom. Mondtam neki, hogy próbálja meg rendberakni a házasságát. Csak sajna ez gyakorlatilag lehetetlen. Nem értem, emberek hogy kerülhetnek ilyen helyzetbe. És neki még fel sem tűnt hogy úgy nagy baj lenne. Hogy bszhatják el emberek ennyire a saját, meg a gyerekeik életét. Szerintem ez szánalmas.

Persze azért találkozni fogok vele. Ilyet még nem nagyon tapasztaltam, hogy valakinek msn-en keresztül csorogjon a nyála, mikor arról mesél, hogy hát emlékszik, hogy anno, mikor meglátott a fekete miniruhámban, kocsányon lógott a látószeve, és a szemgolyója szinte koppanva érkezett az asztala, hogy aztán elguruljon, mint a Különvéleményben Tom Cruise-nak.

Na majd meglátjuk hogy mi lesz. Vele végképp nem akarok (most) összejönni. Nem azért, mert házas ember, mert annak már úgyis mindegy. Inkább azért, mert ez egy elég nagy kavarás lenne, amihez most semmi kedvem.

Ha mégis megtörténne, akkor büntetésből hallgattassatok velem csemballó zenét, mert azt utálom.

Megkeresett egy régi barátom msn-en, nemrég született gyereke. Pár szó után elkezdett hevesen udvarolni, és ez már nekem is sok. Na ez az ami nem mindegy.

Na, holnap megint vizsgázom (illetve ma), egészen pontosan faj rendszertanból. Semmit sem tanultam, mert nem volt kedvem. Viszont életemben először legyártottam egy rakás puskát. Nem tudom hogy fogom használni, mert iszonyú sok van.
Anyway újra eléggé magányosnak érzem magam. Ezt akár élvezhetném is, és tudnám is élvezni, csak most éppen nem megy sehogy sem.
Persze nem akárki, vagy akárkik társaságára vágyom, egy fenét. Azért nincsenek igazán barátaim, mert tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkivel érdemes barátkozni, és pusztán az egyedüllét elkerülése miatt nem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni.
De ettől még szar.
Na jó... néha kompromisszumot kötök, de legalább tudok róla. Például pár napja írtam a hökös hülyegyereknek, hogy esetleg egy sör. Visszaírt, hogy hú, hát még nem tudja, de jó lenne, aztán megint írt, hogy bocsi, mégse, majd a hét második felében. Ami most van. Lefogadom, hogy nem fog írni. Á mindegy. Úgyse akarnék vele kezdeni semmit.

Jaj viszont!
Van a suliban egy idióta. Kapafogú, pösze, tudálékos, okoskodó zsidó. Ez nem rasszista megjegyzés, ez egy karakterleírás. Mielőtt még itt bárki jönne pampogni, hogy ígymegúgy. Különben is, én mondhatok ilyet.
Szóval visszatérve; ez tényleg egy irritáló alak. Fél éven keresztül röhögtünk rajta. Egyszer még be is szólt nekem, mikor órán (életemben először!) megcsörrent a telefonom.
Visszakérdeztem hangosan, hogy mindenki hallja, hogy "Most rólam beszélsz...?" - mire ő teli torokból tiltakozott, jaj dehogy is, ugyanmár. Szóval még gyáva is.

Erre mit csinál?
ír nekem ímélt, hogy nincs-e kedvem találkozni-e, és inni-e. Hű. Teljesen elhűltem ettől. Ez annyira extrém, mind a bándzsi dzsámping. Fogok is találkozni vele, mert érdekel, mit hoz ki ebből. Vajon hány lánynak írhatott mélt, hogy találkozzon vele?
Le merném fogadni, hogy vagy egy tucatnak, valaki csak bejön alapon. De mindegy is. Lefogadom, hogy személyesen, négyszemközt tök gáz lesz szegény.
Egyébként a kinézete is eléggé.... egyéni. Magas, vékony, hosszú szőke haja van, mint konannak, és olyan frizurája, mint... zámbó dzsiminek. Na ezt rakjátok össze.
Bár most levágatta, egy fokkal kevésbé égő.


Csak tudjátok mi a problémás pont. Hogy ha ez a suliban kiderül, hogy én randiztam vele, akkor az komolyan megnyírbálja a tekintélyemet.
De, végülis ki a szart érdekel, a társaság egy részét már úgyis elküldtem az annyába, a többi meg nem érdekel.

Asszem kicsit kinőttem ebből a poszt-tinédzser korból, mikor csak az számít, hogy a suliban lássák a kockás tornapipőmet. Mert van akinek ez számít, és erre játszik, ezt vágjátok?

Tudjátok, én sokáig nem vagyok hajlandó megnézni népszerű filmeke. Például a Bridget Jones-t sem. Aztán megnéztem, szórakoztatónak találtam, és elkönyveltem, hogy ez nem rólam szól, hanem a nálam 5-10 évvel idősebbekről. Ismerem ezeket a dolgokat, amik a filmben vannak, de nem érzem magaménak.
Most viszont lassan elkezdek hasonlítani hozzá. A kanapén fetrengve tinivígjátékot nézek. Közben ribizlipálinkát iszom. Az ölemben a gép, és blogot írok. Nincs kedvem elmászni az ágyig, meg egyedül lenni se volt kedvem. Ugyanakkor nem volt senki, akivel eltölthetem volna a ma estét.

Meg pénteken megint vizsgázom, de annyira szarok bele, hogy ihaj. Tudom, kicsit ellaposodik a blog. Most nem vagyok indulatos, nem írok annyira temperamentumosan, és nem úgy beszélek mint egy kocsis. Anyway, this is me, too. :)

Nincs semmi, aki azért jött, hogy csámcsogjon a részleteken, menjen a fenébe innen.

Történetesen ma el kellett (volna) mennem előadást tartani, aztán kiderült, hogy tök máshova mentem, mert a hülye rektor elfelejtette mondani, hogy az óra nem abban az épületben vagy, hanem abban. Mondtam hogy köszi, én másfél órára vagyok onnan, ez az óra meg fél óra múlva kezdődik. Aszongya erre, hogy akkor majd máskor, de természetesen kifizetik. Aztán visszahívott, hogy hát az épületben tűzvédelmi gyakorlat (!) van, tehát az órát amúgy se lehetett volna megtartani, ergó mégse fizetnek ki.

Hazafelé, elég paprikás hangulatban, az építkezésen, ami pont mellettünk van, beszóltak, füttyögtek, ciccegtek megint a munkások. Most lett elég belőle. Elegem van az ilyen bunkókból.

Sarkon fordultam, rájuk néztem. Provokatív tekintetek továbbra is.
Ismerjük egymást?!? - kiáltom oda nekik harciasan
Na erre már lejjebb konyult nekik a bátorságuk.
Nem...! - kiáltották vissza kórusban.
Akkor meg mi a faszt akartok??? - kiáltottam oda újra, még harciasabban
Na ezt már nem tudta befogadni a csekély kis értelmük.
... elnézést...! - vetették oda kelletlenül, majd visszatértek a munkájukhoz.

Én még pár másodpercig álltak az úttesten, ahonnan kiabáltam velük, aztán rámdudált egy taxi, ami nem tudott elhaladni miattam.