Hát igen. Kicsit elhanyagoltam ezt a drága, kibeszélős blogot. Tudjátok, vizsgák, blabla, mire is szoktak az emberek hivatkozni?
Egyébként én nem hivatkozom semmire, nem kell mindig írni egy blogba, csak amikor jól esik. Nekem meg így esik jól.
Egyébként azzal a céllal jöttem, hogy arról a régi dologról írjak valami jó kis klasszikus nyavajgósat, de megesküdtem, hogy arról ide nem írok, mert ez nem siránkozós, hanem pasi-kibeszélős blog.
(de akkor is kicsit rettenetes elgondolni hogy most kezdődik egy újabb nyár, amit nélkülke fogok eltölte..... KUSS KUSS KUSS!)


Szóval, most jön a jó kis szaftos rész.
Meséltem ugye hogy megtalált az apuka. Régi társaságból, régi jóbarát. Már amikor anno az eljegyzésükről volt szó, na, már akkor sem tűnt túl lelkesnek. Hát az esküvői fényképükön a felesége már vagy öt hónapos terhes. Most má meg is van a gyerek, fél éves. A házasságuk teljesen tönkrement. Külön szobában alszanak, néha külön házban is.

Ez alapvetően csak azért érdekes különösebben (mert ugye sajna elég gyakran megtörténik), mert a kedves apuka elég intenzíven udvarol nekem - persze csak msnen. Namost ez egy helyes fiú. Komolyan. A múltkor kinyögte, hogy tulajdonképpen én nagyon is tetszettem neki mindig. Mondtam, hogy nemár, én meg mindig tök helyes fiúnak tartottalak. Ezt nem akarta elhinni.
Az a baj, hogy így nekem sincs már sok kedvem hozzá. Értitek, jó, hogy a házassága úgy szar, ahogy van, de basszus, ennek gyereke van, és akár tetszik, akár nem, ez komolyan visszaveti a tetszés-indexét.
Illetve tetszeni tetszik, csak kedvem nincs hozzá. Azért megbeszéltük, hogy találkozunk, dumálunk- hozzáfűztem hogy másra ne nagyon számítson.

Szegény. Azért sajnálom. Mondtam neki, hogy próbálja meg rendberakni a házasságát. Csak sajna ez gyakorlatilag lehetetlen. Nem értem, emberek hogy kerülhetnek ilyen helyzetbe. És neki még fel sem tűnt hogy úgy nagy baj lenne. Hogy bszhatják el emberek ennyire a saját, meg a gyerekeik életét. Szerintem ez szánalmas.

Persze azért találkozni fogok vele. Ilyet még nem nagyon tapasztaltam, hogy valakinek msn-en keresztül csorogjon a nyála, mikor arról mesél, hogy hát emlékszik, hogy anno, mikor meglátott a fekete miniruhámban, kocsányon lógott a látószeve, és a szemgolyója szinte koppanva érkezett az asztala, hogy aztán elguruljon, mint a Különvéleményben Tom Cruise-nak.

Na majd meglátjuk hogy mi lesz. Vele végképp nem akarok (most) összejönni. Nem azért, mert házas ember, mert annak már úgyis mindegy. Inkább azért, mert ez egy elég nagy kavarás lenne, amihez most semmi kedvem.

Ha mégis megtörténne, akkor büntetésből hallgattassatok velem csemballó zenét, mert azt utálom.