2008.05.23. 02:36 - mostmar_kicsit_unom
Anyway újra eléggé magányosnak érzem magam. Ezt akár élvezhetném is, és tudnám is élvezni, csak most éppen nem megy sehogy sem.
Persze nem akárki, vagy akárkik társaságára vágyom, egy fenét. Azért nincsenek igazán barátaim, mert tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkivel érdemes barátkozni, és pusztán az egyedüllét elkerülése miatt nem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni.
De ettől még szar.
Na jó... néha kompromisszumot kötök, de legalább tudok róla. Például pár napja írtam a hökös hülyegyereknek, hogy esetleg egy sör. Visszaírt, hogy hú, hát még nem tudja, de jó lenne, aztán megint írt, hogy bocsi, mégse, majd a hét második felében. Ami most van. Lefogadom, hogy nem fog írni. Á mindegy. Úgyse akarnék vele kezdeni semmit.
Jaj viszont!
Van a suliban egy idióta. Kapafogú, pösze, tudálékos, okoskodó zsidó. Ez nem rasszista megjegyzés, ez egy karakterleírás. Mielőtt még itt bárki jönne pampogni, hogy ígymegúgy. Különben is, én mondhatok ilyet.
Szóval visszatérve; ez tényleg egy irritáló alak. Fél éven keresztül röhögtünk rajta. Egyszer még be is szólt nekem, mikor órán (életemben először!) megcsörrent a telefonom.
Visszakérdeztem hangosan, hogy mindenki hallja, hogy "Most rólam beszélsz...?" - mire ő teli torokból tiltakozott, jaj dehogy is, ugyanmár. Szóval még gyáva is.
Erre mit csinál?
ír nekem ímélt, hogy nincs-e kedvem találkozni-e, és inni-e. Hű. Teljesen elhűltem ettől. Ez annyira extrém, mind a bándzsi dzsámping. Fogok is találkozni vele, mert érdekel, mit hoz ki ebből. Vajon hány lánynak írhatott mélt, hogy találkozzon vele?
Le merném fogadni, hogy vagy egy tucatnak, valaki csak bejön alapon. De mindegy is. Lefogadom, hogy személyesen, négyszemközt tök gáz lesz szegény.
Egyébként a kinézete is eléggé.... egyéni. Magas, vékony, hosszú szőke haja van, mint konannak, és olyan frizurája, mint... zámbó dzsiminek. Na ezt rakjátok össze.
Bár most levágatta, egy fokkal kevésbé égő.
Csak tudjátok mi a problémás pont. Hogy ha ez a suliban kiderül, hogy én randiztam vele, akkor az komolyan megnyírbálja a tekintélyemet.
De, végülis ki a szart érdekel, a társaság egy részét már úgyis elküldtem az annyába, a többi meg nem érdekel.
Asszem kicsit kinőttem ebből a poszt-tinédzser korból, mikor csak az számít, hogy a suliban lássák a kockás tornapipőmet. Mert van akinek ez számít, és erre játszik, ezt vágjátok?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2008.05.23. 14:00:49
volt egy láncdohányos tanárunk, a hamutartókat elraktuk a folyosó túlvégébe. amúgy nem volt szenyó, mielőtt visszalépett a terembe, mindig nagyokat köhögött :)
nála a lapdobás dívott. egy tétel, egy lap. üres, kapott lap kicserél hozott lapra.
egy tanár erre pecsételt lapokat osztott.
nem baj, neki mindig sok fogyott, mert kértek tőle új lapokat...
az egész olyan, mint egy fegyverkezés.
hmmm, ha nagyon unatkozol téged is hívlak lovagolni...
majd. nem most. előbb várom a beszámolót a könyörrandiról :D