Először is, kedves Neó- válaszolnék a leveledre, de a freemail teljesen összeszarta magát. Majd később még megpróbálok hozzájutni egyáltalán a levélhez.

Egyébként eszembe jutott, hogy mégiscsak van egy pasizós sztorim nektek. Ez csak egy erőtlen és sajnálatos próbálkozás, bár nem rajtam múlt, hogy rosszul sült el.

Szóval van egy srác, akivel már régebb óta msn-ezünk. Ritka szimpatikus volt, olyan ember, akire az ember úgy felfigyel. Aki érdekes. Éjszakákon át elcseverésztünk mindenféléről. Kifejezetten intelligensnek, műveltnek, és jófejnek tűnt.

Olyanvalakire, tudjátok, akire felfigyel az ember. Hogy ez nem olyan unalmas, nem olyan átlagos. Ez jófej, okos, vicces.

Aztán találkoztunk... Gondoltam, innen túlságosan nagyot nem lehet pofára esni.

Hát dehogynem!

Jön szembe. Vigyorgás, kézfogás, örülés egymásnak. Puszi-puszi. Igen, vigyorgok, mint a fakutya. Az első pillanatban tudom, hogy nem az én emberem. De mindegy végülis, attól még érezhetem vele jól magam.

Egyész délutános programunk volt. Akárhogy is lesz, legalább jól el akarom tölteni a délutánt.

Ami végülis nem lett rossz... igaz, jó se. Emberünkről azonnal kiderült, hogy erős dohányos. Ráadásul az igénytelen fajta. Az, aki valami szánalmas román vagy ukrán cigarettát szív, mindenhol, így az összes ruhája, és a kocsija is át van itatva azzal a bizonyos dohos, büdös dohányszaggal, amit eddig csak öregeken és a csöveseken éreztem. Az együtt töltött idő alatt pedig legalább 5 kávét megivott.

Hazafelé az engedélyemmel rágyújtott a kocsiban, lehúzta az ablakot néhány centire, így a dohányfüsttel együtt bejött mind a minusz öt fok.

Azon kívül, hogy nem csúnya, - bár az arcberendezés nekem nem jön be - lassanként szembesültem azzal is beszélgetéseink során, hogy a fogai ápolatlanok, ki vannak lyukadva, szóval csúnyák.

És élőben már nem is volt olyan jó társaság. Túl sokat beszélt, számomra érdektelen dolgokról. Persze szívesen meghallgatom mindazt, ami őt érdekli, de könyörgöm, ne húsz percen keresztül ecsetelje már, hogy hogyan kell kipucolni az autó akkumlátorát.

Ráadásul zsíros volt a haja és összességében... olyan igénytelen, na. Túlságosan vidéki volt, időnként primitív poénokkal ("Tudtad, hogy a nőknek 3 csonttal több van...? Mert az agyuk mechanikus... hahahha" - anyádé főképp. NEKEM ilyen poént mond?!?)

Nem mondom, hogy unatkoztam, de fel se dobott az egész délutáni találkozás. Azzal a tapasztalattal tértem haza, hogy ilyen is van. Megint elvesztettem - ezúttal csak egy kisebb - álmot. Csak sajnos úgy néz ki, én viszont tetszem neki, amit most majd le kell építeni. Nem lesz kellemes.

Jöhetne már valami kellemes, vaze.