Mostmár kissé elegemvan abból, hogy egyedül vagyok

Jaj. Nem akarok erről a régi kapcsolatról írni itt. Decemberben volt az utolsó rohamom, depresszió. Nagyon csúnya volt az akkor.
Akkor biztos voltam benne, hogy ha nem csinálok valamit, akkor ennek baromi súlyos következményei lesznek. Össze kellett szednem magam.

Azt mondják, van, amit nem lehet feldolgozni. Ez nem is ritka talán. Ilyenkor egyszerűen fognia kell az embernek magát, és szigorúan előre nézve, generálisként elmasírozni a dolog mellett. Nem nézni, se jobbra, se balra, hátra meg végképp nem.

Az egyetlen túlélési lehetőség ez. Hát én ezt megpróbáltam. Nekem, bizonyos dolgok miatt még sokkal nehezebb ezt a helyzetet elfogadnom.

De ahogy Lara Fabian is süvölti, áj vill láv egeen. Egen, egen. Egyébként ebben nem hiszek annyira. Valahogy számomra hihetetlen, hogy képes lennék valakit úgy szeretni megint. Talán azért, mert én nem szerelmes akartam lenni, és ő volt ott, hanem mert ott volt ő, akit nagyon megszerettem, és éveket együtt töltöttem. A szeretet számomra ő maga.

Szóval december óta tudom, hogy csak hozzáállás kérdése az egész. Illetve, hogy az enyém még nem volt olyan súlyos, hogy ne tudjam befolyásolni - ha akarom.

K. azt mondta, hogy gondoljak rá úgy, mintha meghalt volna.
Tudom már függetleníteni attól érzelmileg, hogy rá gondolok, de egyszerűen nem tudom rászánni magamat, hogy így gondoljak rá. Ezt ne kívánja tőlem senki. Nem akarom elveszíteni még egyszer. Jó ez hülyeség. Ha el tudtam volna ereszteni, akkor nem lennének ilyen aggályaim.