Most itt ülök, néhány üres sörösdoboz és egy szintén kiürült borosüveg társaságában.
A másik asztalon ott van egy fogkefe csomagolása, a fogkefe maga a mosdón pihen. Mióta ő letette oda, hozzá sem nyúltam. Nem is értem miért, egyszerűen nem akartam elmozdítani arról a helyről, ahova ő tette le.
Itt van még egy bontatlan doboz óvszer is, mert megmondtam neki, arra nem lesz szüksége, amíg ő normális esetben más mellett alszik éjszakánként. És addig a számát sem mentem el. De már tudom fejből...
"Itt hagyok pár dolgot, ha máskor is jöhetek"- mondta. Én nem tudtam megkérdezni tőle, hogy ezt pontosan hogyan gondolja, de rábólíntottam.
----------------
másnap éjszaka:
Pontosan azt mondta, amitől tartottam.
- Mi lenne ha megpróbálnánk, hogy működik-e ez köztünk?
- Úgy, hogy közben neked megmarad a barátnőd? - kérdeztem vissza.
A válasz egyértelműen igénylő volt.
És akkor ott összetört bennem valami. Trója kapuja önmagába zuhant és betemette az évszázadok homokja. Soha többé senki nem tudta megmondani, hogy létezett-e valaha egyáltalán.
Ugyanez játszódott le bennem. Egy mondat megszüntetett mindent, ami az előző pillanatban még létezett. Nem tudtam, hogy valóban ott volt-e, vagy csak utólag képzeltem.
Én pontosan tudom, hogy minimum mennyit érek. Hogy mire vagyok kvalifikálva. Hogy szórakoztató vagyok, okos, közvetlen, progresszív, ugyanakkor optimista, alkalmazkodó, kreatív, érdekes életem van. Aki mindent akar belőlem, de cserébe csak azt akarja adni, ami belőle más után megmarad, méltatlan helyzetbe hoz, és ez az ajánlat különösen igaz akkor, ha az illető az elmúlt évek (úgy tűnik) számomra leginkább figyelemfelkeltő személye.
Soha nem hajlottam arra, hogy méltatlan kompromisszumokat kössek. Most, hogy van mit veszíteni, lehet, hogy mégis megtenném.
De gondolnom kell a vezérelvre: az ember, ha csak a legjobbat hajlandó elfogadni, akkor többnyire meg is kapja azt.
Én már belefáradtam az egyedüllétbe, olyanra van szükségem, akivel megoszthatom az életem, még ha nem is örökké, de egy jó időre, egy minőségi időre mindenképp. De hogy lehetnék együtt valakivel, aki nem velem van együtt? Mitől lenne ez jó nekem?
Vajon ő tényleg az, akinek látom?
Tényleg olyan?
Nem fog róla is kiderülni, hogy kiszámíthatatlan, megbízhatatlan szerencsétlen idióta lúzer?
Vajon mennyi a matematikai esélye annak hogy megint egy tehén akadt a hálómba hal helyett?Egy ostoba, bunkó, tehénkedő tehén?
Vajon mennyi az esélye annak, hogy ezen a világon minden férfi ilyen tehén?
Túl sok a kérdés, túl sok a talán, és kevés a konkrétum.
Mondhatnám: mi veszíteni valóm van?
Hát azért van. Pl. a lelki nyugalmam. Most érdemes kiborulni amiatt, hogy megint pofára estem, hogy mindenki csak átbasz?
Egyáltalán, mit izgatom itt magam? A csávóba egyáltalán nem mondhatni, hogy szerelmes lennék. De az esély, na az valóban fontos.
