Vééégre van mit írni, még ha csak egy szösszenetnyi is. Tegnap T.-vel voltunk mulatni a szokásos helyen, és hát most megint ott van norvég barátunk akivel még nyáron összejötte, - ha jól emlékszem kétszer egymás után - aztán aki elment külföldre, de mivel nem akartam tőle semmi konkrétat, így nem is bántam. Kis ideig jól éreztük magunkat ennyi. Azóta többször is volt magyarországon, és többször is találkoztunk, és hát teljesen máshogy viselkedett velem, mint azelőtt. Mintha idegen lennék. Akkor jöttem rá, hogy ez a helyzet engem bár nem zavar, de őt igen. Lehet, hogy attól félt, hogy akarnék valamit kettőnk közt, és ezért inkább távoltartotta magát. Hát én ezt nem értettem, mert nekem ugyanolyan volt mint előtte, és nem akartam vele járni.
Aztán becsajozott (miután nekem kijelentette, hogy nem akar barátnőt, mert az már mennyi stressz meg fájdalom, haha:D), és megint itt van, most úgy néz ki, legalább 3 hónapig (ilyen a munkája, hogy kis időt itt tölt, kis időt ott). Itt van a barátnője is, nem mondom, hogy nem zavar a helyzet, de leginkább az zavar, hogy emiatt tök máshogy viselkedik. Ez bosszantó.
Aztán tegnap megint ott voltunk, és nem volt ott a csaj. Ez a hülye skandináv meg bámult végig. Tudjátok, mikor már úgy részeg az ember, és nem tudja, vagy nem akarja annyira kordinálni a non-verbális viselkedését. És hát nézett, elég feltűnően. Oda-oda tekintgetett, pedig komolyan el kellett fordítani a fejét hozzá, hogy lásson.
És volt a szemében valami önostorozó a "mekkora egy barom vagyok, utálom magam" sugárzás. Az a fajta, mikor az ember utálja magát, és közben még ugyanezért sajnálja is.
És akkor rájöttem: Ennek még mindig tetszem!! Háhá - nevettem rajta jót. Ez jópofa. Nem gondoltam volna. Azért még nekem is tetszik. De azért nem lennék a helyében. Meg mostmár szkeptikus vagyok vele kapcsolatban. Barátnőzzön csak.
