Jött egy kedves, érdeklődő komment, ez indított arra, hogy újra írjak a blogba. Látom, már más is félreértette, vagy én írtam félreérthetőn, mindegy, szóval a tisztázás kedvéért: ez NEM egy totálisan hiteles napló, itt nem fő cél az önismeret, analizálás, szintetizálás, egyáltalán nem; ide csak pillanatnyi benyomásokat írtam össze, szándékosan szubjektíven. Az életben természetesen nem ilyen vagyok, és nem ilyen egyoldalúan látom a dolgokat. Eredetileg arra gondoltam, hogy valamikor majd a blogból való kivonatokból írok valami csajnapó szerű kiadványt. Tehát: ez NEM pszichológiai értekezés. Aki azt akar, olvassa csernust.

És hogy van-e valami az életemben? Nem, nincs totálisan nincs. Két nap múlva költözöm, egy másik, barátságosabb, tetszetősebb lakásba, ahol remélem otthonosabban érzem majd magam, mint itt. Magam mögött hagyom most az összes rossz emlékemet, ami ide kötődik. Mert azért van néhány. Az általam elkövetett hibákra emlékeztet ez a lakás. Azokra az emberekre, aikkel inkább nem kellett volna. És másokra, akikkel meg kellett volna.

Nyár végén rájöttem, hogy a férfiak nem csak értetlenek, hanem érthetetlenek is. Mit kezdjek valakivel, aki engem látványosan leszar egy idő után, aztán meg azzal jön, hogy annyira hiányzom neki, és hogy nem tud elfelejteni? Hülye ez?

Ja, meg volt még egy érdekes eset. Szintén munkahelyi esemény. Kedves új kollega facebookon felvett a barátai közé. Aztán felvett msn-re is, és dumáltunk pár estén át. Elég pofátlanul flörtölt velem. Nekem is szimpatikus volt, így nem küldtem el. Megkért, hogy találkozzunk valamikor, csak kettesben. Mondtam, hogy jó. Erre mi történik? Még aznap lemondta sms-ben a randit. Utána msn-en pedig közölte, hogy ő attól fél, hogy én beleszeretnék.

Én? ÉN! Hülye ez (is).

Személyesen mindezek közben szinte egyáltalán nem beszéltünk. Szinte egyáltalán. Mondtam is neki, hogy ez az msn-en flörtölés olyan, mintha unatozna, és ebben élné ki magát, de nem elég fasza gyerek ahhoz, hogy élőben is csináljon valamit.

Aztán elkezdett kritizálni, hogy én milyen kötözödő vagyok, hogy a mhelyen mindig okoskodok. Én meg csak néztem magam elé. Néhány hónapja rontja itt a levegőt, és nekem tesz ilyen szemrehányást, aki már X éve itt vagyok, és a kollegák kedvelnek, és számítanak rám? Micsoda idióta ez?

A történet vége az, hogy a lemondott randi után tegnapelőtt (persze msn-en) közölte, hogy ő most megint azon gondolkodik, hogy végre rászánja magát, hogy találkozzunk! Erre azt válaszoltam, hogy örülök hogy ilyen hihetetlen vállalkozásra szánja el magát, de az eszébe se jutott, hogy én közben elvesztettem az érdeklődésemet?

Erre persze lelombozódott, mert fel se merült, hogy ezek után én már nem vagyok kíváncsi rá. Aztán megsajnáltam, és megmondtam neki, hogy jó, akkor találkozzunk, de szigorúan baráti alapon. Mondtam neki, hogy jól gondolja meg, mert egyszer már elszúrta. Ezek után rájött, hogy ő tulajdonképpen egy délutánon se ér rá. Hétvégén se. Aztán kiderült, hogy szerdán mégiscsak. Kedd este jött az sms: "Lebetegedtem, nem ígérem a holnapot!"

Én meg csak kapodom a fejem, nem hinném, hogy ő szándékosan szórakozik velem, de nem szándékosan nagyon is.

By the way: Ki hívta le 239 alkalommal tegnapelőtt ezt a blogot?!?