Kezdem unni a hülyéket. Ma a törzshelyünkön találkoztam egy egész szimpatikus fiúval, mondjuk az már elve furcsa volt hogy öt perc beszélgetés után kapásból meg akart csókolni. Elhúzódtam és nem hagytam, de neki is mondtam, hogy nem elvi kifogásom van ellene, hanem gyakorlati. Konkrétan az, hogy nekem ez gyors és furcsa. Cinizmusomat megcsillogtatva meg is mondtam neki, hogy elég sok lány van még ezen a helyen.
Hát de neki senki sem tetszik. Ő soha nem csinál ilyet. Haha. Persze. El is hiszem, na ne már. Furcsa nekem, hogy valaki azt hiszi, hogy az ilyen hülyeséget elhiszem. Na de mindegy, egy kis idővel később már annyira nem tiltakoztam. Aztán hagytam magam hazakísérni
Hiba volt idáig eljutni, ugyanis a srác viszonylagos szimpatikussága itt szűnt meg teljesen. A kapuban, ahelyett, hogy kedvesen elbúcsúzott volna, fogta magát, és elkezdett erőszakoskodni, hogy ő fel akar jönni hozzám.
Szándékosan nem találtam ki semmilyen kifogást. Megmondtam, hogy egyszerűen nem akarom, és kész. Én nem akartam hazudni. Végig akartam csinálni úgy, hogy felvállalom azt, hogy nem hívom fel egy találkozás után. Mintha ez olyan meglepő dolog lenne!
Miután még a szórakozóhelyen előre megmondtam neki, hogy hazakísérhet, de nem jöhet fel, és tisztában volt ezzel, végképp tisztességtelennek tartom, hogy mintha még meg is sértődött volna.
Hát ez menjen is csak haza a francba. Nem is volt más választása, becsuktam az orra előtt a kaput. Undorító. Rémes. Komolyan megijedek az ilyenektől, akik nem tudják megérteni, hogy ennyi, menjen most haza, és mondtam is neki, hogy most szúrja el. Nem érdekelte. Hosszú ideig alig bírtam lerázni. Mégis, mit képzel, egy idegen felhívok?!?
Még ismerőssel is van rossz tapasztalattal. Ezek után kétszer is meggondolom, kit hívok fel. És olyat biztos nem, akivel először találkoztam, és alig tudom lerugdosni magamról a kapuban. Barom.
