Na... na... nagy a csend. Ti is ezt gondoljátok, mi? Nem írok napok óta.
Pedig hát állítólag beállított a képbe mr. perfekt.
Mentségem van. Én írtam már akkor is, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!
De basszus, nagyrészt mégis igaz. Kisseb (számomra amúgy fontos) részeltektől eltekintve - tényleg ideális a csávó.
Egy dolgot kivéve.
Nem vonzódom hozzá. Kapaszkodom a hajamba, zuhanok, pofára esem. A beton átveszi keserű arcvonásaimat, aztán eltelik százezer év, az arcvonások árkaiba befolyik az eső, szétfeszíti a képlékeny betont, ami aztán teljesen szétporlad, és elmúlik minden, ami egyszer volt.
Ne átkozzatok engen azért, mert nem vonzódom az egyetlen emberhez akit az utóbbi időben (cirka 5 év) igazán ideálisnak éreztem. Nem tehetek róla. Ne mondd, hogy hát te hülye vagy. Mondom én eleget magamnak. De ezekről a dolgokról nem tehetünk. Mikor olyan mellett voltam, akivel ugyan nagyon jól éreztem magam, de tudtam, hogy emberileg, ambícióilag, jövőjére nézve a nullához konvergál, otthagytam, mert tudtam, hogy nem tehetem magammal ezt. Most, hogy van aki pont az ellentéte, ezzel sem kezdek komolyan, mert tudom: ugyanúgy nem tehetem meg magammal ezt.
Nem azért alakítottam az életemet így, hogy kényszerhelyzetben egy méltatlan kompromisszumot kössek.
Azt mondják, aki a legjobbal hajlandó csak megelégedni, az többnyire meg is kapja. Én eddig ennek a fényében éltem az életemet. Sokat szenvedtem emiatt, és még most is szenvedek. Mások is szenvedtek emiatt (amit nem azt jelenti, hogy ez egy rossz dolog lenne). A lehető legjobb fogalmába pedig beletartozik, hogy vonzalom szempontjából is a lehető legjobb.
De hogy valami sztori is legyen, mert tudom, hogy főként pasik olvasnak, és azok kevésbé bírják az ilyen lelkizést.
Pedi rátok férne ám néha elmélyedni néhány dologban, de mindegy, ma nem vagyok olvasóknak-beszólogatós-stílusban.
Szóval azért találkoztunk ám. Tegnap is, itt aludt (jaj, nem, nem dugtunk, disznók vagytok, rögtön erre gondoltok). Meg is mondtam neki ezt a gondomat. Hogy ő nagyon odavan értem, és ő olyan tökéletes nekem, és valahogy mégse gyúltam lángra, mint a biztonsági gyufa a házfalon. Erre eléggé rossz lett a kedve. Azt mondta, akkor most hazamegy. Mondom akkor mész te haza, ha két anyád van, nem azért préseltem ki magamból a második (!) randin ezt a monológot, hogy most hazaszaladjál és nyalogasd a sebeidet. Itt maradsz, beszélgetünk, mert a vonzalom kialakulásához nálam szellemi kapcsolat kell, ahhoz pedig sok-sok beszélgetés.
Aztán beszélgettünk hajnalig. Aztán délelőtt felkeltünk, ő elment munkába, meg én is munkába, és este 10ig dolgoztam, de nem tudtam kiverni a fejemből. Azt, hogy még mindig nem vonzódom hozzá.
De legalább próbálkozom.
