Tegnap egy itteni szórakozóhelyen voltunk egy kolleganővel. Nem is hittem volna, hogy itt ekkora bulik vannak. Az ember azt hiszi, hogy csak nyugaton énekelnek-táncolnak-karaokiznak az emberek, és hát nem.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megismerkedtem egy annyira cuki fiúval, hogy a pofám leszakad. Tizenkilenc éves, nagy csodálkozó kék szemei vannak, fekete göndör haja. Annyira odavoltam tőle, hogy azt hittem, mentem szétfolyok és kis tócsává válok az asztalunk alatt. Egyébként ügyes is volt, mert úgy ült oda hozzánk, olyan természetességgel, mintha mindig is ott lett volna a helye. Meg is lepődtem, mert én akkor már jó ideje kiszúrtam magamnak, és nem hittem volna, hogy bámuláson, és mosolygáson kívül mást is fog csinálni. Egyrészt mert fiatal, másrészt mert hát ugyebár a fiúk nem szoktak. De igen! Megtette!

És semmi szar ismerkedő szöveg. Rögtön jött a szakmával. Szóval zenész ő is, és ő is itt dolgozik. Nagyon bírom mikor valaki a látványos csajozási kártyák helyett az emberi kártyáit veszi elő egy ismerkedésben. Sokkal kevésbé fárasztó.

Nyájjjájjj, tudom hogy nagyon fiatal, meg semmi értelme,de annyira az esetem a csávó, hogy az már fáj. Egyébként izraeli, de saját bevallása szerint nem fog oda visszamenni. Hát meg tudom érteni. Na erről még később írok, de most rohannom kell. Ágyő.