Ma, mikor ugyebár átjönne, és tegnap telefonon megbeszéltünk részletesen mindent, a találka időpontjából a bor típúsáig, amit majd áthoz, meghogy ki mikor kel másnap, mi dolga van, hogy milyen filmet fogunk megnézni, meghogy van-e samponom korpás hajra - szóval ma délelőtt, mikor már minden le lett szervezve, satöbbi, ír egy sms-t reggel, hogyaszonygya: "Bocs, de leugrom Balatonra pár napra, most szóltak a Józsiék, hogy van egy hely még a kocsiban. Ha előkerültem, kereslek" - hát erre legszívesebben csak annyit mondtam volna, hogy agyfasz.
Az a probléma, hogy valószínűleg nem értette meg, hogy minden ilyen húzásával egyre távolabb kerülök tőle. Nem a düh miatt, amit ilyenkor érzek, az hamar emúlik. Dacos sem vagyok, csak pusztán egyre növeli bennem az érdektelenséget, a közönyt. Ha eddig azért kellett nyaggatnom magam, hogy "Jajj, találkozzatok, jó lesz az"- akkor ezek után arról kell győzködnöm magam, hogy ne hányjam le, a meglátom.
----
Egyébként átérzem a blogolvasók helyzetét, valszeg jól szórakoznak pofáraejtésem történetén. Nem is bánom, mert én is tudok rajta - ha keserűen is, de - nevetni. Talán azért is, mert eddig nem nagyon volt olyan, hogy valaki élénken érdeklődjön irántam, aztán meg ekkorát szarjon bele az ügy közepébe. (Az élénk érdeklődés előferdült már, az utóbbi viszont nem, hogy tiszta legyen mindenkinek.)
Leginkább az zavar az egészben, hogy nem értem a másikat, mit, miért tesz. Nálam ez ritka.
A mai nap mottója: Meztelencsiga
