Na jó. Tegnap átjött. Amit történt: részben siker, részben kudarc.
Jajj, nem, nem dugtunk, még mindig nem.

Hát hogy is mondjam. Sikerült emberileg nyitni. Egyértelművé tettem neki, hogy a jelenlegi helyzet, amennyiben a lojalitás nem szenved csorbát, nekem most épp megfelel. Jobban megijednék, ha elagyná a barátnőjét, és elém toppanna, hogy na akkor majd most, járjunk, satöbbi, satöbbi. Mondtam neki, hogy a két éves kapcsolatomhoz hasonló dolgot nemhogy vele, de senki mással sem tudok elképzelni.
Viszont reggel kilenctől  délig az ágyban fetrengve dumáltunk. Ez jó volt.

A barátnője meg elutazik a jövő héten, egy hétre. Kíváncsi vagyok, akkor mi lesz. Egyébként folyton hivogatja, ő meg folyamatosan hazudik neki. Mondtam , hogy inkább kapcsolja ki a telefont, de szerinte az nem jó ötlet.

Meg játszott nekem zongorán, mert ő ugye zongoraművész. Hát igen, ez valóban hallatszik is.

Csak most azon gondolkodom, hogy mindezek ellenére, én még mindig nem vonzódom hozzá. Miért van az, hogy sosem ahhoz vonzódom, akiben egyébként minden oké lenne? Detényleg minden. Szar, szar szar, sájsze, merde, sit, satöbbi.