Vagy én vagyok a hülye? A naív...? A hiszékeny?
Mert ugye a hülyegyerek
Szóval a csávókám 'elfelejtett' szólni, hogy nem jön át mégsem (bocsi! nem volt pénz a kártyámon! Anyád!) - erre most itt napok óta mea culpázik msn-en, én meg játszom (nem játszom, tényleg az vagyok) a kimért nagyasszonyt, és közöltem vele, hogy nem ártana megtanulnia kommunikálnia.
Egyébként utálom mikor valaki ilyen helyzetbe hoz. Tudjátok, olyanba, mikor valahogy kell viselkedni. Sértődötten, megbántottan. Persze nem kell, hanem akkor az ember tényleg sértődött, csak én nem vagyok elég kreatív ahhoz hogy varázsütésre átváltoztassam a dolgokat széppé, mint a kislány a titkos kertben.
Na, de tovább: úgy néz ki, holnap találkozunk (röhögj csak ki, kövezz meg...) - és ami fontos még, hogy az érdeklődésemet viszont kábé teljesen elvesztettem irányában. Nem is feltétlen a dac miatt. Hanem azért, mert csalódást okozott. És a hozzá rendelt attitűdöm (köszönöm, négyes, küldje be a következőt, mondta a pszihológia tanár) - szóval teljesen átváltozott valami passzív érdektelenségre.
Valóban érdekes, hogy ezen nem erőlködtem, legalábbis tudatosan nem; egyszerűen nincs kedvem hozzá, és kész. Fáraszt a gondolat, hogy vele találkozom. Már előre látom, hogy nyögvenyelős lesz, hogy dugni akar (meg én is, de már csak azért sem, és bassza, meg hogy ilyen helyzetbe hozott megint, hogy nekem kell a helyzetet egyensúlyban tartanom, mikor legalább annyira lenne hozzá kedvem,mint neki, kurvaélet) - na mert pont vele fogok dugni azok után, amit idáig művelt. Hámár hogyne. Ne.
Summa summárum- a csalódás komolyan lefokozta az érdeklődésemet valami olyasmivé, hogy "na ha már elkezdtük, fejezzük meg"- mert én semmit sem hagyok félbe. Befejezem, vagy így- vagy úgy.
