A gyávaság a férfiak második leggyakoribb tulajdonsága. Az első ugyebár az, hogy állandóan meg akarnak dugni.
Na de ez után jön a gyávaság. Akár megtörtént a dolog, akár nem.
(Hozzáteszem a politikai korrektség nevében, hogy persze a nőknél is jelen van ez a lineáris jelenség, csak gyakran éppen fordított sorrendben.)
Szóval gyávaság. Ez alatt értem azt, hogy megijednek a dolgokól.
Olyan mintha kézbe vennének egy petárdát, ami már ég, csak úgy, kíváncsiságból. Aztán rögtön halálosan megijednek, hogy úristen, dehát ez egy petárda!
De könyörgöm, eddig is az volt. Minek vetted fel. Ha felvetted, miért ijedsz meg.
A gyávaságrúl
2008.04.29. 14:23 - mostmar_kicsit_unom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://holvagy.blog.hu/api/trackback/id/tr11447186
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Till S. Seemann · http://seemann.blog.hu 2008.05.20. 03:42:56
Ez azért nincs mindíg így. Sőt... Ez csak egy bizonyos kategóriája a férfi nemnek.
Egyszer közel kerültem egy kismamához. Gondoltam is rá, hogy mi lenne ha. Persze semmi nem volt köztünk. Csak én fiatal fejjel azon agyaltam, hogy összeköltözök egy csajjal meg a fél éves kislányával. Hát... Majdnem össze is jött a dolog. Aztán csúnya döntést hoztam. Rossz korszakom volt, de valahonnan előtört belőlem az önbecsülés. A vége az lett, hogy soha többet nem gondoltam erre a kis koncepciómra.
Miért?
Mert megérdemlem, hogy egy saját éljek. És ne úgy kezdjem fiatalon, hogy egy 2 hónapja ismert emberért felelősséget vállaljak. Nem. Megvoltak/vannak nélkülem is. Nem kell nekem mártírt játszanom.
Nem érzem magam gyávának.
Egyszer közel kerültem egy kismamához. Gondoltam is rá, hogy mi lenne ha. Persze semmi nem volt köztünk. Csak én fiatal fejjel azon agyaltam, hogy összeköltözök egy csajjal meg a fél éves kislányával. Hát... Majdnem össze is jött a dolog. Aztán csúnya döntést hoztam. Rossz korszakom volt, de valahonnan előtört belőlem az önbecsülés. A vége az lett, hogy soha többet nem gondoltam erre a kis koncepciómra.
Miért?
Mert megérdemlem, hogy egy saját éljek. És ne úgy kezdjem fiatalon, hogy egy 2 hónapja ismert emberért felelősséget vállaljak. Nem. Megvoltak/vannak nélkülem is. Nem kell nekem mártírt játszanom.
Nem érzem magam gyávának.
