Kedves Bloggerina! Hívatlanul fogok belepofázni, de ha van kommentelési lehetőség, az felbátorít erre, különösen miután végigrágtam az egész blogod az első betűtől az utolsóig. Semmiképp sem szeretnék sem kioktató, sem fogadatlan lépcsőházi pszichológus lenni, sértő meg aztán végképp nem, tehát előre is elnézést kérek, ha netán nem válna be ez a tervem. De támadt néhány elképzelésem mindebből arról, hogy miért is halad előre ilyen sok zökkenővel a tökéletes pasi keresése nálad, és nem állhatom meg, hogy ne közöljem. A bejegyzések olvasása során mindvégig erős hiányérzetem volt - merthogy sehol sem láttam egy cseppnyi önkritikát sem, vagy legfeljebb kérdőjellel a végén, miközben mindenki mást meglehetősen keresetlenül osztasz, legyen az randipartner, (ex)szerető, barát vagy akár olvasó, volt itt mindenki gyáva, buta, szar alak stb., sőt, olykor egyik bejegyzésről a másikra lett a csodaemberből utolsó szemét, ami, még ha el is telt a két írás között némi idő, mindenképpen elgondolkodtató. Kizártnak tartom, hogy ahány férfival csak összeakadsz, mind téged akarna bántani, illetve mindig csak és kizárólag a másikon múlna a kapcsolat tönkremenetele. Persze a blogban nyilván nem osztod meg minden egyes gondolatodat, és nem ismerlek személyesen, de az, ahogyan a korábbi kapcsolataidra visszagondolsz, erősen befolyásolja a következőket. Értem, hogy határozott és vezető szerepre törekvő típus vagy, és hová is lennénk ilyen hozzád hasonló emberek nélkül, de ha ennyire azt sugárzod magadból, hogy te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy, és neked ugyan nem kell senki ahhoz, hogy egész ember légy, miért érezné bárki, hogy hosszabb távon, sőt örökre szükséged van rá? Azt gondolom, egy férfi attól is érzi férfinak magát, hogy időnként gyámolíthatja a nőt, akit szeret.
Sok sikert!

Kedves katona fehérben!
örülök hogy elolvastad a blogomat, ez nyilván arra utal hogy nem halál unalmas. elsősorban ez volt a cél.

a mondanivalóddal kapcsolatban pedig meglep, hogy némely emberek ennyire komolyan veszik a stílusomat. pont azért ilyen, hogy érthető legyen: ez irónia, a keserűség és a magabiztosság egyszerre van jelen benne, furcsa karikatúraként.

nem könnyű leírni hogy ha tévedtem bizonyos kapcsolatoknál, nem könnyű belátni - másoknak sem megy simán , vagy talán sehogy - azért teszem meg mégis, hogy én is, és más is lássa: esendő vagyok, olykor bénázom, de nem adom fel. olykor indulatos vagyok, olykor szentimentális , nem gondolom hogy ez azt közvetítené, hogy tökéletesnek tartom magam, és nem akarom ezt éreztetni másokkal sem, mert olyanok, akiknek van némi komplexusuk, emiatt könnyen indulatot generálhatnak felém.

akárhogy is, csak az nem hibázik, aki nem próbálkozik, és mindannyian bukdácsolunk a magánéletben, ki kevésbé, ki jobban, van, aki merészebb, és van aki megelégszik azzal a kevéssel is, amit harc nélkül a magáénak tudhat.

és még egyszer: ez a blog többek közt önmaga karikatúrája is akar lenni, meg mindannak kellemetlenségeknek a gúnyrajza, amit ebben a nevezzük úgy, nem túl őszinte világban fel kell vállalni, át kell élni.

persze időnként vérkomoly, és tragikus dolgokra is van (lehetne) szó, de ezt igyekszem minimalizálni. mert attól, mert a blog stílusa itt-ott erős, néha talán vicces, attól az élet még nem feltétlenül az, legfejebb így fogom fel. itt, a blogban.
mert ez a blog ugyan ironikus, de nem lényegtelen dolgokról szól, és nem semmiségeket él meg. ergo azt tudom tanácsolni, kérni, javasolni: olvass, és ne csak amit leírok, hanem a sorok közt is.

az meg, hogy én milyen vagyok, ebből nem igazán derül ki, csak egy szeletkéje a személyiségemnek is, meg az életemnek is.

ja és a blogger jelzőt használnám, ez a bloggerina szó kifejezetten idegesítő.

Kedves katona fehérben,

bloggerünk nem szorul rá, hogy megvédjem, de leszögezném, hogy egy kifejezetten értelmes, talpraesett, széleslátókörű ember, az csak a hab a tortán, hogy csinos is. Mindez szerintem a blogból is kiderül még akkor is, ha ez a blog az ő személyiségének csak keskeny szeletét mutatja meg. A blogból süt az önirónia, ami az önkritika egy számomra nagyon szimpatikus megnyilvánulása. Mindenképpen jobb, mint a korbács (azaz önostorozás).

És ha figyelmesen olvasnád, akkor belátnád, hogy igenis tud pozitívan írni másokról.

@Pásztor Tibor: Már csak azért sem szorul rá, mert meg sem támadtam, amit ő pontosan értett, és ennek megfelelő, számomra maximálisan kielégítő választ kaptam, részedről viszont tökre nem értem sem a kiegészítő jellemzést (sőt, méltatlannak érzem), sem pedig ezt a bántónak szánt beszólást a végén...szerinted mi a hernyónak töltöttem el együltőben két-három órát a végigolvasással, ha nem figyeltem oda? Az én szövegértelmezési képességeimmel semmi baj nincs, erről meg vagyok győződve, viszont azt nem állítottam, amit kifogásolsz, miszerint hogy nem írt pozitívan _senkiről_, sem nem tagadtam mindazon kiváló tulajdonságokat, amiket listáztál...
A blog olvastán támadt egy _érzésem_, illetve kialakult bennem egy kép a szerzőről, és mindössze erről szólt a hozzászólásom. A befogadás pedig szerintem személyes dolog, Mona Lisa mosolyának jelentéséről sem szokás késhegyig menően agresszív vitákat folytatni. A blogolás is önkifejezés, és a műfaj velejárója, hogy az olvasók kizárólag az írása alapján alkotnak véleményt a bloggerről, a történetek, a leírásuk jellege, szóválasztása, stílusa, vagy akár a helyesírási képességek alapján, és nem kérdezik előzőleg körbe az illető személyes ismerőseit arról, hogy vajon ők milyennek látják. Aki pedig ezt nem bírja, az nem teszi ki ki az internetre a naplóját, és kész.

Nem is akarok többet erről.

Hello Blogger!

Én is olvasgattam a blogodat és hasznos infókat kaptam belőle párkapcsolatokról, sikerekről, kudarcokról.
A fehér katonával egyet kell értenem. Nem sok pozitívum hangzott el az exekről a szakítások után. És azzal sem találkoztam, hogy azt fogalmaztad volna meg, hogy Te mit rontottál el egy-egy kapcsolatban vagy mit tettél (esetleg nem tettél), hogy a helyzet odáig fajuljon. Nem sziporkázni akarok itt a gondolataimmal, de minden szakításhoz 2 ember kell. Ritka az, hogy csak 1 valaki az, aki hibát hibára halmoz és ez eredményezi a kapcsolat végét.

Szívesen volvastam volna még a fejleményekről. Eléggé eltűntél május után. Mi történt? Esetleg megtaláltad a várva-várt férfit?

Remélem, igen! No meg azt is, hogy hallunk még Rólad!