- Még csak észre sem vetted, hogy azóta is fogytam - korholtam őt tettetett méltatlankodással. Több mint egy éve nem találkoztunk, sosem fájt a szívem érte, de az együtt töltött idő szép emlékeket hagyott bennem, akkor is, ha sose vettem komolyan, nem is lehetett volna.
Fel se nézett, de rögtön rávágta:
- Rögtön észrevettem.
- ...Tényleg? - szerencsére továbbra sem emelete fel a tekintetét, mert mert rögtön észrevette volna az elbizonytalanodásomat.
És most mit tegyek vele? Már elmondtam neki, hogy most senkihez sincs kedvem, hogy csalódtam. Hogy egyelőre nem lesz ugyanaz, mint akkor, tavaly nyáron, ne is gondolja. De ő ennek ellenére is találkozni akart velem. Újra, és újra. És megint tök jó beszélgetéseket éltünk át, és tök jó társasága voltunk egymásnak. Aztán lassan mintha újra kedvem lenne másokhoz is. Talán. Egyelőre még csak gondolatban. Úgy szépen lassan.
Ma is találkozunk. Mindjárt indulok.
