Címkék

Mostmár kissé elegemvan abból, hogy egyedül vagyok

Figyelem! Szókimondó blog! Girlpower! Sisterhood! Ha nem bírod a tényleges egyenjogúság gondolatát, akkor lapozz (egyébként meg fordulj fel, hülye {@&#{@&#!!! ) Én nem szeretnék semmi különöset. Csak egy pasit, aki illik hozzám. Mégcsak extra igényem sincs. Csak legyen kedves, okos, szórakoztató, művelt, olvasott, helyes, férfias, legyen szép hangja, legyen megjelenése, ne pattogjon utánam, mint a felhúzható kiskutya, de ne is szarjon le. Találja meg a megfelelő arányt. Ne legyen unalmas, ne fárasszon le, és ne legyen kiszámíthatatlan. De legyen meglepő. Tudjon kedveskedni. Mondjuk legyen zenész. Ne legyen egocentrikus, érdekelje a többi ember. Tudjon figyelni, és tudjon érdekesen megnyilvánulni. Tudjon kommunikálni. És képes legyen az őszinteségre, mondani is, és meghallgatni is. Minden más, kocsi, lakás, pénz, fasz tudja, másodlagos. Aki a fent felsorolt dolgokat tudja hozni, annál már tökmindegy, hogy egyébként mije van. Na, a blog arról, szól, hogy hogy (nem) találom meg. Hajrá!

HTML

2010.01.19. 14:44 - mostmar_kicsit_unom

Elképesztő, hogy bár már hónapok óta nem írtam, a statisztika szerint még mindig vannak állandó látogatók. Na jó, megsajnáltam mindenkit, akkor írok, úgyis van miről.

A munkahelyi sztori, amire kommentelték,hogy örüljek, hogy nem jött össze, mert az katasztrófális következményekhez vezethet. Összejött, katasztrófa lett, vagyis annyira azért nem tragikus, inkább tragikomikus. Az illetőről kiderült, hogy kissé elmebeteg, nem bírta elviselni, hogy nem akarok vele járni. Elkezdett zaklatni, éjszaka hivogatott (mikor persze tök részeg volt), több mint negyven sms-t küldött egy alkalommal, szóval ijesztő volt. Idejött a lakásomhoz, és felcsöngetett hajlani hátomkor. Aztán meg írt, hogy ő beszélni akar velem, és vár a sarki kocsmában. Hajnali háromkor, tök részegen!!!

A második ilyen alkalom után nem adtam neki több esélyt, és elegem lett, közöltem vele, hogy mi itt befejeztük még a barátkozást is. Mérges is vagyok rá, mert ettől még látjuk egymást egy héten többször is. Szóval kellemetlen a helyzet, de annyira mondjuk nem is rossz.

Aztán. Találkoztam egy tinédzserkori ismerősömmel, egy középiskolába jártunk, és annak idején szimpatizáltunk. Ennél tovább nem haladt a dolog. Ugyanis egy idő után ő (a hülye tizenhét-tizennyolc éves fejével) közölte, hogy ha jót akarok magamnak, akkor nem vele barátkozom. Biztos hülye fejet vágtam, de hagytam a francba. Hát hogy lehet ilyet mondani. Ez duma.

Aztán megtaláltuk pár éve egymást a közösségi oldalon, váltottunk pár nosztalgikus mélt, láttam, hogy meghízott, meg hogy kapcsolatban él, elkönyveltem, eszembe se jutott bármi. Aztán ősszel megkeresett, hogy találkozzunk. Hát jólvan, találkozzunk.

A "randin" kiderült, hogy a hét vagy nyolc éve tartó kapcsolatának vége, és ahogy fogalmazott, most kicsit "élni akar" - soha nem értettem az ilyet, eddig talán halott volt? Vagy puskával kényszerítették, hogy ne barátkozzon senkivel? Persze, hogy nem.

Na de mindegy is, találkoztunk, sétáltunk, bort ittunk, aztán mindenki hazament. Eltelt pár hónap, és most megint felbukkan (úgy látszik, ő ilyen felbukkanós ember).

Írt egy éjszaka közepén, hogy hol vagyok, bulizunk-e. Mert hogy ő, mert a barátja vannak valahol, de bezár a hely, és csatlakoznának. Csatlakoztak. Aranyos volt, a barátja egy ganajtúró tré tapló, de ezt nem is akarom részletezni.

Egész jól sikerült az éjszaka, sajnos ott volt a zaklatós kollega, és előle éjszaka kettő-három körül el kellett menekülnöm, mert egyre inkább nyúlkálni meg rángatni akart.

A középiskolás ismerősömmel így újra találkoztunk, és aztán újra meg újra még néhányszor. Az a furcsa, hogy ő kb. az a típus, akik nekem be szoktak jönni, érdekes személyiség, stb. De valahogy egyáltalán nem érdekel már. Kamaszként tetszett, de mostanra teljesen hidegen hagy. Fogalmam sincs miért. ráadásul van valami furcsa lerohanós stílusa, ami abból áll, hogy fésztufész közölte velem, mint egy üzleti versenytárgyaláson, hogy én nagyon tetszem neki, és imád, stb, és akar engem. Egy idő után azért figyelmeztettem, hogy ez nem túl jó ötlet, mert a lerohanással pont az ellenkezőjét éri el annak, amit akar. Aztán próbált ezen változtatni - ami azt jelenti, hogy nem írt húsz sms-t egy nap - de asszem akkor már késő volt. Még mindig reménykedik szerintem.

Én meg sajnálom, de nem tudom mit tenni.

 

 

 

2009.11.16. 00:15 - mostmar_kicsit_unom

Na, hát hiányoltatok, itt van kapásból két sztori is.

Bár mindkettő szomorú olyan tekintetben, hogy szánalmas emberekről szól.

Egy jelenlegi, meg egy volt kollégáról szól. Mi ugyebár a zenés szakmában dolgozunk, ahol a pletyka extra méretű lehet, szóval kissé parázom is emiatt. De ki nem szarja le... végülis.

Szóval az első legyen a szánalmasabb. Van ez a kollega, akiről már írtam. Szerencsétlen hülye. Eddig öt találkozóból négyet lemondott. BETEG. Mindig ő kezdeményezi, és mindig ő mondja le. Ilyenkor mit lehet tenni... Azért mostmár finoman felhívtam a figyelmét arra, hogy gondoljon bele, hogy vajon ez miért történhet így. Én előtte végtelenül türelmes voltam, mert bár semmit sem akarok tőle, de azért mégse akartam ráborítani az asztalt, hogy szórakozzon nénikéjével. Lehet hogy azt kellett volna, mert csak abból érthet...

Ugyanis mikor felhívtam a figyelmét erre, tudjátok mi volt a reakció?

Azt mondja nekem: Mit képzelsz te magadról?

Szóval ez nem csak lelkileg nyomorék, hanem szellemileg is. Hát erről ennyit.

 

A másik meg egy volt kollega, akivel együtt dolgoztunk egy projekten kb. 5 hónapig. Akkor minden nap találkzotunk, bambult felém álmodozó szemmel, de egy árva szót se szólt. Nézegettem pont nemrég wiw-en a képeit, ahogy a barátnőjével vigyorog az eiffel -torony alatt, hát cukik...

Erre rámklikkel a srác msn-en most (május óta nem találkoztunk). Hogy eszébe jutottam, és csak azt szeretné mondani, hogy milyen jó lenne velem találkozni. Hö. Mivan?!? Ő volt az, akiről végképp nem feltételeztem volna ezt a fajta verbális progresszivitást.

Pedig ez még semmi sem volt.

Utána még hozzátette, hogy ő tulajdonképpen nagyon vonzódik hozzám, megismerne közelebbről.

Erre megkérdeztem, hogy na és a barátnője hogy van. Jól. Hát akkor jó. De ő így is találkozni kell. Ha nekem nincsenek más igényeim. Így mondta... akkor inkább meglepő volt, visszanézve inkább szánalmas.

Utána rákérdezett, hogy milyen az új lakás. Mondom, hogy jó. Hol is van. Mondom, hogy ott. Megmutatom-e majd neki, mert ő nagyon kíváncsi.

Magyarán virágnyelven közölte, hogy meg akar dugni, de csak hozzám tudunk jönni.

Sosem értettem amúgy ezt a viselkedést, pedig rengeteg ilyet láttam. A barátnőjét nem akarja elhagyni, de tervezetten megcsalni, azt igen. Persze miattam nem is. És nem is igazán akarok vele dugni.

Nem mintha erkölcsi problémáim lennének, csak az ilyesmit már magam mögött hagynám. Valahogy már nem pálya, még időtöltésnek sem.

2009.10.29. 18:41 - mostmar_kicsit_unom

Jött egy kedves, érdeklődő komment, ez indított arra, hogy újra írjak a blogba. Látom, már más is félreértette, vagy én írtam félreérthetőn, mindegy, szóval a tisztázás kedvéért: ez NEM egy totálisan hiteles napló, itt nem fő cél az önismeret, analizálás, szintetizálás, egyáltalán nem; ide csak pillanatnyi benyomásokat írtam össze, szándékosan szubjektíven. Az életben természetesen nem ilyen vagyok, és nem ilyen egyoldalúan látom a dolgokat. Eredetileg arra gondoltam, hogy valamikor majd a blogból való kivonatokból írok valami csajnapó szerű kiadványt. Tehát: ez NEM pszichológiai értekezés. Aki azt akar, olvassa csernust.

 

És hogy van-e valami az életemben? Nem, nincs totálisan nincs. Két nap múlva költözöm, egy másik, barátságosabb, tetszetősebb lakásba, ahol remélem otthonosabban érzem majd magam, mint itt. Magam mögött hagyom most az összes rossz emlékemet, ami ide kötődik. Mert azért van néhány. Az általam elkövetett hibákra emlékeztet ez a lakás. Azokra az emberekre, aikkel inkább nem kellett volna. És másokra, akikkel meg kellett volna.

Nyár végén rájöttem, hogy a férfiak nem csak értetlenek, hanem érthetetlenek is. Mit kezdjek valakivel, aki engem látványosan leszar egy idő után, aztán meg azzal jön, hogy annyira hiányzom neki, és hogy nem tud elfelejteni? Hülye ez?

Ja, meg volt még egy érdekes eset. Szintén munkahelyi esemény. Kedves új kollega facebookon felvett a barátai közé. Aztán felvett msn-re is, és dumáltunk pár estén át. Elég pofátlanul flörtölt velem. Nekem is szimpatikus volt, így nem küldtem el. Megkért, hogy találkozzunk valamikor, csak kettesben. Mondtam, hogy jó. Erre mi történik? Még aznap lemondta sms-ben a randit. Utána msn-en pedig közölte, hogy ő attól fél, hogy én beleszeretnék.

Én? ÉN! Hülye ez (is).

Személyesen mindezek közben szinte egyáltalán nem beszéltünk. Szinte egyáltalán. Mondtam is neki, hogy ez az msn-en flörtölés olyan, mintha unatozna, és ebben élné ki magát, de nem elég fasza gyerek ahhoz, hogy élőben is csináljon valamit.

Aztán elkezdett kritizálni, hogy én milyen kötözödő vagyok, hogy a mhelyen mindig okoskodok. Én meg csak néztem magam elé. Néhány hónapja rontja itt a levegőt, és nekem tesz ilyen szemrehányást, aki már X éve itt vagyok, és a kollegák kedvelnek, és számítanak rám? Micsoda idióta ez?

A történet vége az, hogy a lemondott randi után tegnapelőtt (persze msn-en) közölte, hogy ő most megint azon gondolkodik, hogy végre rászánja magát, hogy találkozzunk! Erre azt válaszoltam, hogy örülök hogy ilyen hihetetlen vállalkozásra szánja el magát, de az eszébe se jutott, hogy én közben elvesztettem az érdeklődésemet?

Erre persze lelombozódott, mert fel se merült, hogy ezek után én már nem vagyok kíváncsi rá. Aztán megsajnáltam, és megmondtam neki, hogy jó, akkor találkozzunk, de szigorúan baráti alapon. Mondtam neki, hogy jól gondolja meg, mert egyszer már elszúrta. Ezek után rájött, hogy ő tulajdonképpen egy délutánon se ér rá. Hétvégén se. Aztán kiderült, hogy szerdán mégiscsak. Kedd este jött az sms: "Lebetegedtem, nem ígérem a holnapot!"

Én meg csak kapodom a fejem, nem hinném, hogy ő szándékosan szórakozik velem, de nem szándékosan nagyon is.

 

By the way: Ki hívta le 239 alkalommal tegnapelőtt ezt a blogot?!?

 

jé, csak nem megint pofára estem?

2009.05.21. 01:54 - mostmar_kicsit_unom

Amikor utoljára (két hét után) kilépett az ajtón, kivettem a kezéből a pótkulcsot, és hirtelen felindulásból feltettem a villanyóra műanyagtokjára, ami az ajtó mellett van. Akkor hirtelen rámjött valami furcsa szomorúság, de csak egy pillanatra, mert nem akartam mutatni, hogy mi jutott eszembe. Arra gondoltam ugyanis, hogy végre mikor lesz valaki, akinek oda fogom adni ezt a pótkulcsot jószívvel és, akitől várni fogom, hogy időnként használja, és várjon is engem itthon.

Vajon kié lesz? Lesz valakié?

 

EGyébként egy észak-európai illető volt a vendégem, majdnem két hétig. Azért hívtam, mert jóhiszeműen azt hittem, hogy tud majd alkalmazkodni, de minimum együttműködni.

Hát nem így lett. Ezek nem nagyon fürdenek ugyanis 3-4 napnál gyakrabban, akkor se, ha leizzadt, elnyelte a mocsár, lefröcskölte a szippantóskocsi, lehányta a gyerek a buszon. Nem veszi a le a cipőjét a lakásban, csak mikor már muszáj, mert alvás közben azért mégse lehet túrabakancs az ember lábán. Nem vált ruhát, ha nem muszáj. Nem használ zsebkendőt, inkább következetesen szivogatja az orrát, nem használ szalvétát, inkább lenyalja mind a tíz ujját.

A parfümöt a ruhára fújja. Nem tartja aggályosnak, hogy a nagydarab jégkrémet, amelyekről egy idő után elkezd hullani a csokiborítás, a vendéglátója tiszta kocsjában egye meg, aztán elrágcsálja a fapálcikát, kiköpködje a darabjait, majd mintegy finálé gyanánt a csonka fapálcikával piszkálja az orrát.

Ha talál vendéglátója fürdőszobájában sampont, szappant, szemrebbenés nélkül elhasználja (bár inkább csak a sampont használta), és nem pótolja, és NEM is szól, hogy a kedves vendéglátó nem fog tudni utána hajat mosni.

Nem öblíti ki a kádat fürdés után, nem hajtja le a vécéülőkét. Ha a vendéglátó jelző, hogy a felsoroltak közül valamelyik zavarja, nem kér elnézést, és nem alkalmazkodik, hanem vitázni kezd.

Nem hajlandó megkóstolni semmilyen kész ételt, sokkal inkább eléldegél két hétig üres zsömlén, sült krumplin, csokin, kólán. Ha mégis kérve vagy kéretlenül elfogyaszt valamilyen ételt, italt (rántottát, teát), nem köszöni meg, nem jelzi, hogy örül annak, hogy valaki csontig kinyalta a seggét.

Két hét alatt a rendetlenséget és a koszt elég buzgón csinálta, de soha nem vitte ki még a használt bögréket se a konyhába. Természetesen nem mosogatott, söpört, stb.

Hajlamos volt akár órákig lógni a házigazda gépén (természetesen úgy, hogy nem kérdezte meg).

Az ötödik nap után nem beszélt. Nem kommunikált többé, nem volt mit mondania, és ez őt nem zavarta. Az sem zavarta, vagy nem is jutott eszébe, hogy a másikat ez zavarhatja.

Az utcán közlekedés közben nem figyelt. Ha az ember nem mondja neki: jobbra, balra, akkor egyszerűen ment tovább az orra után. Nem értette, és nem tanulta meg, hogy Budapesten a megálló ELŐTT kell felállni a közlekedési eszközön, nem elég akkor nekiállni kivánszorogni, mikor már kinyílt az ajtó.

A földön lévő ágyra, amin még nincs bevetve az ágynemű, simán rálép azzal a kurva túrabakanccsal.

 

Elegem van, kimerültem idegileg, szellemileg, két hétig sok volt elviselni ezt. Nem vagyok az anyukája, hogy állandóan azt mondjam neki, hogy mit szabad és mit nem, hogy leszidjam, ha rossz volt, a vendégem volt, hogy hozhatott olyan helyzetbe, hogy nevelnem kellett volna, hogy hozhatott olyan helyzetbe, hogy kellemetlenül érezzem magam azért, mert ő enyhén szólva kihívásokkal küzd a higiénia terén?

 

Méghogy a hollandok így meg úgy, királyság, meg gyarmatok, meg okosak, meg precízek, csak éppen fürdeni nem szeretnek, és ezek szerint az olyan sem ritka, aki szarik a másik emberre.

-------------

Na most már tényleg megérdemlem a királyfit fehér lovon. Right now!

· 1 trackback

2009.05.19. 10:43 - mostmar_kicsit_unom

Nem mentem férjhez, és nem ütött el a villamos. Csak külföldi vendégem volt most pár hétig, akit én jószívvel hívtam meg ide, és aki teljesen kiborított ez idő alatt az eltérő higéniai szokásaival. Sose felejtsetek el utána nézni a leendő vendégetek higiéniai szokásainkat, mielőtt elhívjátok.

2009.04.07. 23:45 - mostmar_kicsit_unom

Aki így tud nézni, az sokat gyakorolta. Az pontosan tisztában van ezzel a tulajdonságával. Elképzelhető, hogy fejlesztette, csiszolgatta. Aki így szemezik, az ezt bármikor megteszi. Tehát az illető veszélyes. Tekintettel ilyesmit más még nem tudott kiváltani belőlem.

Mások olyan jellegtelenül szemeznek. Szinte csak bambulnak, bámulnak. Neki meg mosolyog a szeme. Tud róla, hogy jól áll neki!! Veszélyes. Veszélyes. Vörös riadó ON.

2009.04.07. 15:16 - mostmar_kicsit_unom

Este majd egy hosszabb lélegzetű postot is készülök írni, de most csak annyit, hogy mikor a többiekkel a szépségről és annak a hatásaival.

Talán már írtam, hogy rám már nagyon rég óta nem hat pusztán az, ha egy férfi jóképű. Nyilván észreveszem - ezt nem úgy kell elképzelni, hogy felkapom a fejem és utánarohanok - de a lényeg az, hogy különösebben ennyi még nem igaz.

Talán azért mert Magyarországon alapvetően a férfiak nem túl szépek. A külföldiek között sokkal több a jó pasi. Nem tudom, miért van ez, de tény.

De ez különösebben nem is okozott problémát. Nem is gondolom, az hogy lenne... csak egy külsőség. Persze, hozzá lehetne tenni cinikusan, hogy amit nem szokunk meg az nem hiányzik

De nem is ezért kezdtem bele a témába.

Hanem azért, mert van egy különös jelenség ezzel kapcsolatban. Velem többször megtörtént, hogy amikor megszerettem valakit- mondjuk ez igazán csak egyszer történt meg-, de tegyük fel, mikor együtt voltam valakivel, akit igencsak megkedveltem, a szememben valahogy egyre szebb lett. A végére pedig gyönyörű. Előtte nem is igen gondolkodtam azon, hogy szép vagy nem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy végtelenségig tudnám nézni a szépségét.furcsa...:)

2009.03.29. 05:22 - mostmar_kicsit_unom

Kezdem unni a hülyéket. Ma a törzshelyünkön találkoztam egy egész szimpatikus fiúval, mondjuk az már elve furcsa volt hogy öt perc beszélgetés után kapásból meg akart csókolni. Elhúzódtam és nem hagytam, de neki is mondtam, hogy nem elvi kifogásom van ellene, hanem gyakorlati. Konkrétan az, hogy nekem ez gyors és furcsa. Cinizmusomat megcsillogtatva meg is mondtam neki, hogy elég sok lány van még ezen a helyen.

Hát de neki senki sem tetszik. Ő soha nem csinál ilyet. Haha. Persze. El is hiszem, na ne már. Furcsa nekem, hogy valaki azt hiszi, hogy az ilyen hülyeséget elhiszem. Na de mindegy, egy kis idővel később már annyira nem tiltakoztam. Aztán hagytam magam hazakísérni

Hiba volt idáig eljutni, ugyanis a srác viszonylagos szimpatikussága itt szűnt meg teljesen. A kapuban, ahelyett, hogy kedvesen elbúcsúzott volna, fogta magát, és elkezdett erőszakoskodni, hogy ő fel akar jönni hozzám.

Szándékosan nem találtam ki semmilyen kifogást. Megmondtam, hogy egyszerűen nem akarom, és kész. Én nem akartam hazudni. Végig akartam csinálni úgy, hogy felvállalom azt, hogy nem hívom fel egy találkozás után. Mintha ez olyan meglepő dolog lenne!

Miután még a szórakozóhelyen előre megmondtam neki, hogy hazakísérhet, de nem jöhet fel, és tisztában volt ezzel, végképp tisztességtelennek tartom, hogy mintha még meg is sértődött volna.

Hát ez menjen is csak haza a francba. Nem is volt más választása, becsuktam az orra előtt a kaput. Undorító. Rémes. Komolyan megijedek az ilyenektől, akik nem tudják megérteni, hogy ennyi, menjen most haza, és mondtam is neki, hogy most szúrja el. Nem érdekelte. Hosszú ideig alig bírtam lerázni. Mégis, mit képzel, egy idegen felhívok?!?

Még ismerőssel is van rossz tapasztalattal. Ezek után kétszer is meggondolom, kit hívok fel. És olyat biztos nem, akivel először találkoztam, és alig tudom lerugdosni magamról a kapuban. Barom.

2009.03.27. 17:12 - mostmar_kicsit_unom

Mozgalmas napjaim vannak végre - tegnapelőtt két buzival buliztam, akik a végén rajtam vesztek össze - ez már siker nem?

"- Én tulajdonképpen még szűz vagyok...

- Tudom.

- Honnan?!?

- Mert a férfiak kilencvenkilenc százalékánál az van, hogy ha nem akar akkor dugni, amikor csak lehet, két dolog fordulhat elő: vagy buzi, vagy szűz.

(egy pillanatra elgondolkodik)

- Na de mi van akkor, ha csak simán nem akar rögtön lerohanni valakit?

- Az az egy százalék."

2009.03.21. 03:14 - mostmar_kicsit_unom

Van egy kedves, mosolygós fiú a munkahelyemen. Persze a mi munkánk nem olyan, hogy egész nap trónolunk az asztal mögött, és vegetálunk, ennél jóval mozgalmasabb, de a lényeg, hogy hozzám elég közel van az asztala, szinte szembe. Jó ideje vigyorgunk egymásra, együtt üldögélünk a kollektív kávézgatásokon, stb. Az első naptól növekvő tendeciában szimpatizáltunk egymással, bár sokat nem beszélgettünk. Egyébként elég cuki, nagyjából az esetem külsőleg.

Ráadásul zenész! Nagyot dobban a blogolvasók szíve, igaz?

Na, akkor irigyellek benneteket, mert én is a nagy szívdobbanásra vártam. Főképp, miután tegnap a sok munkahelyi mélezgetés után a javaslatásra felvettük egymást msn-re.A folyamat tehát letagadhatatlanul ismerkedés, még ha munkahelyen is, ahol köztudott, hogy ismerkedni nem illdomos, nem is szoktam. De abból még semmi baj nem lehet, ha beszélgetünk.

Szóval elkezdtünk csetelni, a mi korunkban ez a kommunikáció egy olyan formája, ami tökéletesen megfelel arra, hogy megismerjük a másikat valamennyire. Nekem legalábbis megy, jól le tudom szűrni egy ember személyiségét ezen keresztül.

És most jönne az a rész, hogy olyan jól eldumáltunk, tök aranyos, hű, meg ha.

De nem. Ő tök jól eldumált, én meg hallgattam (olvastam) a kedvenc együtteseiről szóló monológjait. Ráadásul nagyon nem az én világom. Amit én írtam, arra nem reagált.

Talán zavarában csacsog össze vissza? Akárhogy is, másfél óra után meguntam, és leléptem aludni. A fenét se érdekli ilyen mennyiségben és részletesen, hogy ő hogy szereti az XY reggizenekart. Blöá. 

Na jó, azt korábban is láttam, hogy van benne valami mosolygós felszabadult mulyaság, de hogy ezt csinálja velem, azt nem gondoltam. Szerencsére nem mentünk bele jobban semmilyen témába, most nem kell leépítenem. Ez még simán belefér a haverkodásba.

JAj de utálom hogy megint pofára estem! Pedig annyira aranyosan mosolyog.

 

Asszem az lenne a megoldás, ha egyszerűen befogánam a száját.

Az öregedés és ami mögötte van

2009.03.16. 01:59 - mostmar_kicsit_unom

Na nézzük, hol is kezdjem. Pár nap eltelt, pár dolog történt... hihetetlen.

M.-mel lehet hogy mégis felújítjuk a régi szeretői kapcsolatunkat. Ez már viszonylag bonyolult, mert együtt él a barátnőjével. Régebben, mikor még nem, és egy héten csak egyszer találkoztak, mi meg egy utcában laktunk, na akkor sokkal egyszerűbb volt.
Persze már akkor is mondtuk neki, hogy nem biztos, hogy jó ötlet ez az összköltözés, meg egyáltalán, az se, hogy járnak. De ő így döntött, most eszi amit főzött, láthatóan már nem túl jó szájízzel. Most látom rajta először hogy kicsit mintha megbánta volna. Olyanokat mondott, hogy bonyolult együtt élni a barátnőjével, meg hogy a saját tesójával jobb lenne. Szerintem már ez a mondat is magáért beszél. Meg lassan beismeri, hogy a mostani karriermentes munkájáva soha nem viszi semmire. Mozgolódik benne, hogy kéne.

Találkoztunk párszor tehát, megállapítottuk, hogy minden a régi kettőnk közt. Valami olyan hihetetlen fizikai vonzalmat élünk meg, ami komolyan elgondolkodtat inden sablonról és kliséről, amit az emberek úgy általában gondolnak. Ez ugyanis van annyira jó, hogy az ember kockáztasson, megcsaljon, hazudozzon érte.

Gondolom most mindenkinek nyílik a bicska a zsebében, de nekem olyan ne papoljon erről, aki sosem élte meg ezeket az érzéseket, márpedig az emberek nagy része soha nem élte meg. De ha kell, jöjjön a bicska, akkor is úgy gondolom: ezért érdemes. Egyszer élünk, egy életünk van, és nem akarok lemondani arról, amiről a legtöbb ember csak álmodozhat: az akadályok és bukkanók nélküli fizikai kapcsolat. Ahol minden megy, a vágy sosem múlik el, sőt. Amikor izzik és szikrázik a levegő, és tényleg létezik az az érzés, mikor a másik hozzádér, és mintha az áram ütne meg. Nem egyszer, hanem egymás után akárhányszor.

Na szóval elgondolkodtam azon, hogy talán folytathatnánk mégis ezt a dolgot valamilyen formában.

 

Aztán ma áthívtam E.-t, csak úgy dumálni stb. Semmi szex. Mondjuk az elején nem zártam ki, de ő épp két nő közt van a földön, ráadásul van valami csúnya bőrfertőzés az arcán, szóval hamar elment a kedvem mindentől. Ő be is aludt éjfél után, én meg unatkozom, nem voltam még álmos. Utálom, mikor valaki bealszik. Nem azért hívtam át, hogy itt horkoljon. Ráadásul most nem csinálhatok azt, amit akarok. Sötétben, egy hang nélkül ülök a gépnél. A szingliéletnek van jó oldala is, az ember mindig azt csinál, amit akar. Ha én négyig, felkapcsolt nagylámpánál akarok kukorékolni, akkor azt teszem. De most nem lehet, mert ez itt szunyál. Még csak le sem tudnék ugrani valakivel beülni valahova. Ez nagyon bosszantó.

 

És hogy egy szép abganggal zárjam a postot, ma megtaláltam az ősz szőrszálat. Ott.

2009.03.10. 04:55 - mostmar_kicsit_unom

Istenem, adj nekem valakit, akivel boldog lehetek! Akár egy buzit! Csak ne akarjon házat Monoron.

2009.03.10. 04:02 - mostmar_kicsit_unom

Nem is tudom, mit írjak. Mit lehet írni, mikor egy szingliblog írója eljut odáig, hogy majd megdölik egy tartós kapcsolatért, valakiért, akivel szívesen lenne együtt hosszabban??

Egy baj van: ezt az embert még nem ismerem. Egyáltalán létezik?? Áh, nem hiszem. Mi a faszt akarok akkor?

Ja, a mai bulim S.-sel, a bulizós társaság buzi ikonjával (T. ne röhögj!:P) meg beszéltük tánc közben, hogy összeházasodunk, egy helyen tartjuk a legény- és lánybúztatónkat, aztán mindenki él arra, amerre akar :) Ez is egy megoldás végülis, nem?

Egyébként én simán feleségül mennék egy homokoshoz, kár hogy S. azon kívül, hogy édes, meg a templom egerénél is csóróbb huszoniksz évesen, kb. semmilyen sincs. Erre meg nem lehet alapozni.

2009.03.03. 15:57 - mostmar_kicsit_unom

"Kezdem unni, hogy minden volt, jelenlegi és leendő barátnőd utál, mert azt hiszik, hogy dugunk."

norvég orrvég

2009.02.27. 21:27 - mostmar_kicsit_unom

Vééégre van mit írni, még ha csak egy szösszenetnyi is. Tegnap T.-vel voltunk mulatni a szokásos helyen, és hát most megint ott van norvég barátunk akivel még nyáron összejötte, - ha jól emlékszem kétszer egymás után - aztán aki elment külföldre, de mivel nem akartam tőle semmi konkrétat, így nem is bántam. Kis ideig jól éreztük magunkat ennyi. Azóta többször is volt magyarországon, és többször is találkoztunk, és hát teljesen máshogy viselkedett velem, mint azelőtt. Mintha idegen lennék. Akkor jöttem rá, hogy ez a helyzet engem bár nem zavar, de őt igen. Lehet, hogy attól félt, hogy akarnék valamit kettőnk közt, és ezért inkább távoltartotta magát. Hát én ezt nem értettem, mert nekem ugyanolyan volt mint előtte, és nem akartam vele járni.

Aztán becsajozott (miután nekem kijelentette, hogy nem akar barátnőt, mert az már mennyi stressz meg fájdalom, haha:D), és megint itt van, most úgy néz ki, legalább 3 hónapig (ilyen a munkája, hogy kis időt itt tölt, kis időt ott). Itt van a barátnője is, nem mondom, hogy nem zavar a helyzet, de leginkább az zavar, hogy emiatt tök máshogy viselkedik. Ez bosszantó.

Aztán tegnap megint ott voltunk, és nem volt ott a csaj. Ez a hülye skandináv meg bámult végig. Tudjátok, mikor már úgy részeg az ember, és nem tudja, vagy nem akarja annyira kordinálni a non-verbális viselkedését. És hát nézett, elég feltűnően. Oda-oda tekintgetett, pedig komolyan el kellett fordítani a fejét hozzá, hogy lásson.

És volt a szemében valami önostorozó a "mekkora egy barom vagyok, utálom magam" sugárzás. Az a fajta, mikor az ember utálja magát, és közben még ugyanezért sajnálja is.

És akkor rájöttem: Ennek még mindig tetszem!! Háhá - nevettem rajta jót. Ez jópofa. Nem gondoltam volna. Azért még nekem is tetszik. De azért nem lennék a helyében. Meg mostmár szkeptikus vagyok vele kapcsolatban. Barátnőzzön csak.

2009.02.26. 00:02 - mostmar_kicsit_unom

Komolyan elgondolkodtató, hogy vajon miért vagyok egyre mélyen hangulatilag. Azt élem meg, hogy borzasztóan egyedül vagyok. Ráadásul PMS szindróma kellős közepén- miközben már két napja menstruálok. Mi az istenfája van már velem?

Most, hogy megittam egy adag bort, úgy érzem, hogy ő - akivel két évig jártam, és én hagytam el, mégis életem legnagyobb rejtélye és misztériuma, és szenvedése - szóval hogy ha ő itt teremne mellettem, hirtelen elcsodálkoznék azon, hogy fizikailag létezik (Te tényleg itt vagy?  Tényleg te vagy?). Valami nincs rendben. Nem normális szinten kezdek elmagányosodni. Nem tudom, mire erre az ellenszer - azon kívül, hogy legyen valakim. Aki egyelőre nincs ... de már csak úgy tudok túlélni, hogy azt képzelem: úton van, és nemsokára ideér.

egyedül vagy

2009.02.18. 02:18 - mostmar_kicsit_unom

Már legalább kétszer hangot adtam annak, hogy mennyien találnak rám az "egyedül vagyok" és ehhez hasonló - egyébként elég szívfacsaró - kifejezésekkel. Most hangot adok harmadszorra is.

Egyedül vagyok! Én is! Egyre inkább, és egyre kínzóbban. A statisztikában látom, hogy rengeteg ember van még így ezzel. Egyedül vagyok, de nem akarok méltatlan kompromisszumokra kényszerülni emiatt. Nem akarok olyan emberrel járni, akivel egyébként nem sok kedvem lenne.

Olyat akarok találni, aki teljesen megfelel, és olyan, amilyet elképzeltem. Hogy van-e ilyen, nem tudom. De nem fogom feladni. Nem... soha nem adom fel!!!

2009.02.14. 15:34 - mostmar_kicsit_unom

Hohó, van téma. Mondjuk most egy kicsit olyan állapotban vagyok, hogy semminek sem tudok igazán örülni. Talán nincs is minek. A törzshelyünkön van egy srác, pusztán negyvenkét éves (nem röhög a kedves olvasó), egyébként nagyon aranyos, fiatalos, jó humora van, okos stb. Már régóta udvarol, sokszor kifejezte, hogy mennyire tetszem neki, mikor kicsit berúgott, akkor empirikusabb módon is próbálkozott (értsd: úgy kellett lefejteni a kezét rólam). Na, valamelyik nap összejöttünk, de hogy lesz-e folytatása... nem tudom. Igazából sok minden mellette szól, de valahogy mégse. Még tetszik is. De valahogy nem. Mi bajom van?

2009.02.11. 00:07 - mostmar_kicsit_unom

Minden nap megnyitom a blog.hu szerkesztőfelületét. Ülök felette pár percet, néhány órát, hátha eszembe jut valami, amit idefirkálhatnék. De sajnos nem. Kiüresedtem, kiégtem. Unatkozom. Egyelőre nincs pasizós blog, nincs pasi. Szünet után visszajövünk.

2009.02.07. 02:17 - mostmar_kicsit_unom

Igen, már írtam, hogy a hiányérzet állandósult. Mostanra csak azzal tudom enyhíteni, hogy azt gondolom: már úton van, már jön, nemsokára itt lesz. Nemsokára megismerem, és soha többet nem leszek egyedül.

Mostanra elég mély válságot élek meg, a lendületem alábbhagyott, csak az érzelmek szánalmas koldusa lettem. Valaki, valaki, valaki.

ménkű

2009.02.04. 22:36 - mostmar_kicsit_unom

Héhéhéhé!

Amikor azt mondtam, hogy unatkozom, és nem történik velem semmi (pasi szempontból), akkor nem arra gondoltam, hogy minden napra hiányzik egy pofáraesés!

Merthogy ma az volt.

Megbeszéltük ugyanis szerető I.-el (nevezzük így), hogy ma találkozunk. Ő leszereli a barátnőjét (akivel együtt élnek egy kilencedik emeleti pannelakásban, és a távfűtésük harmincötezer forint, taps, meghajlás, leülhet), szóval szabaddá tette az esétéjét, ami kb. azt jelenti, hogy a munkahelyén, ahol éjszakás lenne - egy szerverpark, ahol a bátyjával dolgozik együtt - szóval a munkahelyéről hajnali öt helyett este hétkor lép le, bátyó meg falaz; mindezt szépen leszervezte, és akkor bebaszott a ménkű.

Sörözgettünk, aztán idejöttünk, még nem történt semmi, tök jól dumálgattunk, és akkor csörög a telefon. Barátnő, nem veszi fel. Egyébként még ez  is jobb, mint a Szerető II.-nél, aki felvette ahányszor csak hívta a csaj - átlagos este tíz alkalommal - és mindig valami szép kereket hazudott neki, hát az szánalmas volt, szar volt, stb.

Aztán ötödjére már gyanús lett neki, hogy ennyiszer hívja, feltelefonálta hát bátyót, aki naívan közölte, hogy a kedves anyukájukkal beszélt, és mivel a kedves közös anyukájuk épp egy helyen tartózkodott barátnővel, és mivel bátyó kikottyantotta hogy I.-es már nincs a helyén, így az egész családnak egyértelmű lett, hogy I.-es valahol máshol van.

Barátnő hisztérikusan bömböl a telefonban, hogy biztos valami baja lett, de mégse, úgyhogy I.-es a régen várt közös este elején fogta magát, és hazament.

 

Na. Mindezzel együtt muszáj elmondanom, hogy nekem már napok óta van valami furcsa érzésem, olyasmi, hogy ehhez perpillanat nincs is kedvem, meg nem is akarom, ráadásul lelkiismeretefurdalásom is van (hogy miért, azt a fene se tudja, mert ezen már túl voltam legutóbb), összességében meg talán ezt szokták rossz előérzetnek nevezni. Amit az ember mindig csak utólag azonosít be. Ráadásul most megtudtam, hogy a bátyó kétségbeesett telefonálgatásba kezdett, mert valami szerver összeszarta magát, és I.-es mindenképp kéne a probléma megoldásához, a főnökük meg halál ideges, hogy ilyenkor miért nincs bent mindenki.

 

Szóval talán mindez megalázó lehetne, valahogy inkább csak szerencsétlennek érzem. Amúgy is beteg vagyok, amúgy sem volt kedvem, nem volt hangulatom. Talán jobb is így.

DE azért baszki, jobb lenne egy olyan kapcsolat, ahol nem ez a vége a közös estéknek.

2009.02.04. 03:09 - mostmar_kicsit_unom

Nemrég rájöttem, hogy miért nem szeretek ebben a lakásban lakni. Mert ugye elvileg nagyon jó lakás, nem túl kicsi, nem túl nagy, jó helyen van, belváros, de biztonságos környék, mindenhez közel. De valahogy itt csak rossz történt velem. Meg mióta ide költöztem, szinte csak rossz élményem van magánélet terén. Meg az egyedüllét. A magány. Az akkorára nőtt, hogy szinte kiszorít már a lakásból. Nem akarok elköltözni innen, túl jó ez a hely. Jó élményeket akarok gyűjteni, hogy szerethessek itt lakni.

Holnap megint találkozom az illetővel, akiről az előzőkben írtam. Kíváncsi vagyok, hogy fogjuk magunkat érezni. Inkább nem élem bele magam, mert akkor sose sikerül jól.

2009.02.02. 01:08 - mostmar_kicsit_unom

Azt hiszem lassan ideje annak, hogy kifejezzem hálámat az egyetlen embernek, aki nem csak ebből a blogból ismer, hanem személyesen is. Tulajdonképpen véletlenül tudta meg a blog címét, de akkor már mindegy volt : )

Szóval december végén, mikor épp nagyon kész voltam (tényleg nagyon-nagyon), akkor hosszú idő után találkoztunk, ráadásul elég sokszor, szerintem próbálta tartani bennem a lelket. Sikerült is neki, és asszem stílsszerű, ha a blogon keresztül fejezem ki hálámat.

Egyedül vagyok

2009.01.31. 03:33 - mostmar_kicsit_unom

Egyedül vagyok - ez a leggyakoribb két szó, amivel rátalálnak a blogomra a google-ből. Részben meglepő, részben szomorú, hogy hány ember írja be ezt a keresőbe. Segítenék mindnek, ha tudnék - de hát magamon se tudok.

 

Most úgy alszom el, hogy arra gondolok, majd az álmaimban ott lesz az, akivel jól érzem magam, akivel nem leszek egyedül. Ott lesz az, akinek a személye és a jelenléte annyira természetes és kellemes, mintha mindig is vele lettem volna. Talán ott is volt mindig, talán most is itt van a fejemben, csak még nem tudom, ki ő.

De nem baj, mert ha most elalszom, majd talán ott lesz, talán egy pillanatig vele leszek. De legalábbis az érzés meglesz.

Érzem, tudom, hogy ott van valahol most is. Csak nem tudom, hogy hol, és ki. Szinte érzem a jelenlétét. Tudom, hogy milyen lenne, ha vele lennék.Soha nem lenne a terhemre. Illetve még annak is örülnék. Még az is ezerszer jobb lenne, mintha soha nem lehetnék vele.

Most pedig kénytelen vagyok hiányolni a jelenétét. Remélem hamar eljön, és velem lesz. Kiment ebből a örvénylő egyedüllétből. Mert ketten minden könnyebb, mint egyedül.

2009.01.28. 16:50 - mostmar_kicsit_unom

- Még csak észre sem vetted, hogy azóta is fogytam - korholtam őt tettetett méltatlankodással. Több mint egy éve nem találkoztunk, sosem fájt a szívem érte, de az együtt töltött idő szép emlékeket hagyott bennem, akkor is, ha sose vettem komolyan, nem is lehetett volna.

Fel se nézett, de rögtön rávágta:

- Rögtön észrevettem.

- ...Tényleg? - szerencsére továbbra sem emelete fel a tekintetét, mert mert rögtön észrevette volna az elbizonytalanodásomat.

És most mit tegyek vele? Már elmondtam neki, hogy most senkihez sincs kedvem, hogy csalódtam. Hogy egyelőre nem lesz ugyanaz, mint akkor, tavaly nyáron, ne is gondolja. De ő ennek ellenére is találkozni akart velem. Újra, és újra. És megint tök jó beszélgetéseket éltünk át, és tök jó társasága voltunk egymásnak. Aztán lassan mintha újra kedvem lenne másokhoz is. Talán. Egyelőre még csak gondolatban. Úgy szépen lassan.

Ma is találkozunk. Mindjárt indulok.



süti beállítások módosítása