Mostmár muszáj leírnom.Tegnap volt egy hete, hogy találkoztam azzal a helyes, fiatal sráccal, akivel még december közepén ismerkedtem meg egy szórakozóhelyen.Nagyon aranyosan és kedvesen ismerkedett, nem állt meg a szemezésnél, egyre bátrabb lett, a végén már szélesen vigyorogva sokatmondóan nézett. Ez meg nekem tetszett, mert a legtöbb fiú ennek a feléig se jut el.

Utána hazakísért, még a kapuban beszélgettünk reggel hétig. Lelkesnek tűnt, és amellett, hogy kifejezetten helyes, még okosnak és tájékozottnak is tűnt. Mind az összes huszonegy éve ellenére. Az sem zavarta, hogy én jóval idősebb vagyok nála, és hogy némileg értésére adtam, hogy az "én koromban" egy csókolózás után nem következik automatikusan a járás. De akkor nem jöttünk össze. Látszólag teljesen ki volt békülve azzal a helyzettel, hogy bármennyire is tetszem neki, alkalmazkodnia kell a helyzethez.

Én hülye, azt hittem ezért olyan kis belátó!

Meg is beszéltük, hogy felhív. Wiwen ismerősök lettünk. Elkezdődött az üzengetés. Illetve elkezdődött volna. Ő ugyanis nagyon lassan írt vissza. Három-négy nap is volt. Kicsit furcsa volt, hogy a nagy lelkesedés után mindösze ennyire tellik. De csak nem fogom magam izgatni egy huszonegyéves hozzáállása miatt? Különben is, biztos elfoglalt.

Aha...! :D

-Csapó kettő, a pofáraesés-

Ültök? Ugye ültök? Állva úgyse szokott senki blogot olvasni.

Szóval eltelt HAT HÉT. Közben volt egy nagy kihagyás a mélezgetésben. Pont szilveszterkor. Utána, kb. hatodikán felhívott. Halleluja! Csoda történt!

Meg ahogy te azt elképzeled, mondom magamnak így utólag.

Szóval felhívott beszámolt arról, hogy huszadikáig (!!!) vannak vizsgái. Utána találkozhatnánk. Ja, meg hogy bocsi, hogy nem írt,de szilveszterkor el voltak utazva a haverokkal, csak elfelejtett szólni. Meg hogy ő is majdnem elfelejtette, most jött vissza, de most is csak azért, mert kezdődnek a vizsgái.

De kedves. Azonban ez még mind elmenne.

Aztán jött a feketeleves. Felhív 24.-én (a közbeeső négy nap gondolom veszett fejsze nyele lett a tér-idő-kontinuumban). Hogy akkor valamelyik nap talizzunk. Talizzunk. Talizzunk másnap. Jó, másnap.

Kérdezi, hogy érek rá. Mondom, hogy nekem dolgom lenne este fél tízig, de amúgy is kicsit köhögök, inkább nem is megyek, mert akkor szabaddá tudom tenni az estémet.

Erre ő: Jó, de ő csak tíz után ér rá, mert megy edzésre. Öh. Jó. Fő a kölcsönösség, hogy mindketten igyekszünk szabaddá tenni az esténket.

Akárhogy is. Találkoztunk fél 11kor végül. Helyezkedünk leülünk. Furcsa őt újra látni ennyi idő után. Meg is jegyzem neki,hogy milyen különös benyomát tesz rám, hogy HAT HÉT után újra látom. Gondoltam hátha érti majd a célzást. Mert részemről ezt a hat hetet egyáltalán nem értettem.

Mire ő:

- Hát te mondtad, hogy a te korodban (ÉN KOROMBAN??ANYÁD!!) ezt nem kell olyan komolyan venni, aztán gondoltam, hogy elleszel addig a pár hétig magadban.

Erre elkezdtem hahotázni, hogy ne vicceljen már. Azt hittem viccel.. A nevetéstől kicsorduló könnyeimen át rajtam, hogy tök komolyan, kissé zavarodottan néz rám.

Erre visszafogtam a nevetést, és meglepetten kijelentettem: Te nem is viccelsz.

Mondta, hogy nem.

A beszélgetés nehezen ment. Amilyen könnyű volt elsőre, most olyan szenvedős. Miről beszéljünk, miről beszéljünk... gondoltam, érdeklődöm felőle.

- És hogy sikerült a szilveszter? - kérdezem.

- Ó nagyon jól - dicsekszik - egy ideig házibuliban voltunk, aztán (figyelem, itt jön a lényeg), átsétáltunk a blahára, és beestünk a Pistikééknek az őrült házibulijába.

... Hosszan mesélte tovább, nekem meg egyre jobban kikerekedett a szemem, mert láthatólag velem ellentétesen neki nem esett le, hogy ő állítólag el volt utazva. Utána kínos percek jöttek, mert amíg  mesélt, végig attól rettegtem, hogy mindjárt rájön, hogy kamuzik, és akkor lesz még jónéhány kínos pillanatunk.

De részletesen elmesélte a szilveszterét, és egész végig esett le neki...!

Ezek után már viszonylag csalódott lettem,vagyis kezdtem az lenni. De azért még mondtam neki, hogy ha akar, feljöhet. Nem, AZT nem akartam, de azért feljöhet.

Így is hajnali hatig kellett várni arra,hogy elszánja magát arra, hogy megcsókoljon... és akkor is hogy?!?

Tudjátok, mikor már olyan szép romantikus a hangulat,mikor az embernek gyengéd hangulata van, szép lágy zene, szájak közelítenek, nem idegeskedés van, hanem várakozás... és erre azt veszem észre, hogy hirtelen rámugrott, és bekapta a fél fejemet. Mint a kiskutya, mikor megtalálja a csirkefejet és azzal a szájában rohangászik, a csirkének meg a kacsintós tekintete még ott lifeg...

Hát ezek után már eléggé meguntam a dolgot, közöltem, hogy nekem indulnom kell dolgozni, és fél hétkor mindkettőnket kirúgtam a lakásból.

Istenem, ha léteznél, akkor igazán küldhetnél valakit, aki nem szar alak!